Öllős Géza: Vízminőség-változás a vízelosztó rendszerben (KÖZDOK Kft, Budapest, 2008)
20. íz- és szagvegyületek az ivóvízellátásban - 20.2. íz- és szaganyagok a vízelosztó rendszerben
20. ÍZ- ÉS SZAGVEGYÜLETEK AZ IVÓVÍZELLÁTÁSBAN 239 A THM vegyületeken túlmenően, a klór és a klór-dioxid további szagtartalmú melléktermékeket képes létrehozni, mint az aldehidek, kinonok, vagy hidrokinonok, amelyek a fenolok oxidációjából keletkeznek. 20.2.5.1. A klórozási melléktermékek szabályozása A klórozási melléktermékek, amelyek a maradék klór és az oldott szerves szén közötti lassú reakciókból származnak, és az ivóvízelosztó rendszerbeli transzportálódás közben keletkeznek, felelősek a fogyasztók által észlelt organoleptikus degradációkért. A klórozott melléktermékek keletkezése a következő paraméterekkel kapcsolatos:- a fertőtlenítéshez alkalmazott klór koncentráció;- a transzportált víz szerves anyag tartalma (fajta és koncentráció);- a víz pH, hőmérséklet, ion erősség stb.;- a víz és a maradék klór koncentráció közötti kontakt idő. A legegyszerűbben szabályozható paraméterek a klór koncentráció és a kontakt idő. A hidraulikai tartózkodási idő a vízelosztó rendszerben a klór különböző pontokon való, állandó, vagy időszakos bevezetésével is szabályozható. 20.2.6. Klórozás/deklórozás A párizsi régió klórozásos fertőtlenítési stratégiája részleges, vagy teljes deklórozást is magában foglalja, nátrium-biszulfittal. A deklórozást akkor hajtják végre, amikor a klór és a víz kontakt ideje elég hosszú ahhoz, hogy az elosztó rendszerbe kerülő víz bakteriológiai szempontból stabillá váljék. A folyamat során a klórozást CxT szinten végzik (CxT a koncentráció szorozva a kontakt idővel, kifejezve mint mg min/L), majd részleges deklórozás következik, az elosztó rendszerbeli maradék aktív klór szint beállításához. 20.2.7. Több klórozási pont A több klórozási pont a példaként választott Dunkerque-i vízelosztó rendszerben jelentkezett: a gyenge organoleptikus vízminőség miatt vetődött fel (Burlingame et al 1995). A vízelosztó rendszer üzemeltetésére (1987-ben) a következők voltak jellemzők: a rendszerben a maximális hidraulikai tartózkodási idő (a víztermelő kutaktól a város centrumig tartó távolság figyelembe vételével) 3-4 h. Ezért a víz gyenge organoleptilus tulajdonságú (dohszag, „műanyag” íz, klóros ízek). Az ízeket sok klórozott és brómozott melléktermék okozta. A probléma megoldására két út kínálkozott:- a klór helyettesítése más fertőtlenítőszerrel (klóraminok, klór-dioxid),- utóklórozási pontok beiktatása a vízelosztó rendszerben. A 165. a-c. ábra esetében (Mallevialle et al. 1987) a klórt klór-dioxiddal és monoklóraminnal próbálták helyettesíteni. Ez a két helyettesítő fertőtlenítőszer a THM vegyületek keletkezését ugyan korlátozta, a helyzet azonban messze volt a kívánt megoldástól. A klóraminok alkalmazásakor (c. ábra) a klóros ízek a klór alkal-
