Öllős Géza: Vízminőség-változás a vízelosztó rendszerben (KÖZDOK Kft, Budapest, 2008)
Bevezetés
BEVEZETES A vízminőség a vízelosztó rendszerben, mint reaktorban, állandóan változik. A változást elsősorban a vízelosztó rendszerbe kerülő és az abban szaporodó mikroorganizmusok, a rendszerbe jutó és az abban termelődő tápanyagok, a rendszer akkumulációs tulajdonságai, a biológiai hártya, a csőanyagok, a rendszer hidraulikája és a vízhőmérséklet idézik elő. A vízelosztó rendszer alap tulajdonsága az, hogy a vízminőség változást maga is segíti. Benne olyan környezeti viszonyok léteznek, melyek a mikroorganizmusok szaporodását, a különböző kémiai és biokémiai reakciók létrejöttét elve lehetővé teszik. A vízminőség - változást a tervezői, üzemeltetői és a szabványok által képviselt szemlélet is befolyásolja. A hagyományos vízminősítési paraméterek figyelembe vétele már nem teszi lehetővé például a természetes szerves anyagok, a rendkívül nagy számú antropogén anyag felismerését, számszerűsítését. A korszerű analitika szélesebb körű alkalmazásának hazai hiánya eleve csak közelítő vízminősítést eredményez. Ennek következménye az, hogy az ivóvíz jelenlegi kémiai minősítése a sokféle, kisebb nagyobb mértékben káros közegészségügyi hatás megismerését, kimutatását sem teszi lehetővé. Pedig az ivóvíz közegészségügyi tulajdonságait, nyilvánvalóan, az elosztó rendszerbeli vízminőség változás is befolyásolja. A vízelosztó rendszerbe vezetett víz minőségére a kutatások szigorú előírásokra vezettek: meghatározták azt az asszimilálható szerves szén (AOC) koncentrációt, amelynek esetében, a megfelelő üzemeltetés során (például szabályszerű öblítések beiktatásával) a vízminőség romlásra nem kell számítani (9. fejezet). A probléma azonban az, hogy hazánkban az AOC-val kapcsolatos, tudományos alapokkal rendelkező megállapításokat nem veszik figyelembe. Ilyen helyzetben az üzemeltető a vízelosztó rendszerbeli vízminőséget, annak kifogástalan voltát nem képes garantálni. A vízminőség specifikus, úgy alakul, ahogy azt a természet törvényei meghatározzák. A klórral történő fertőtlenítés védőemyős szerepe nem tartható már fenn. Ha a „tisztított” vízben nagyszámú oldott szerves anyag van még jelen, dacára kis koncentrációjuknak, a klórozás hatására minden esetben olyan fertőtlenítési melléktermékek keletkeznek, melyek egy része közegészségügyi szempontból kifogásolható. Ezek kimutatása, ellenőrzése korszerű analitikával, feltétlenül követelmény lenne. A felszín alatti vizek ivóvízellátással kapcsolatos szemléletén is változtatni kell. Szerencsés helyzet az, hogy az ivóvízellátásra használt nyers vizek zöme felszínalatti víz. Azonban a felszínalatti vizek sok esetben tetemes mennyiségű szerves oldott anyagot (NŐM; például humin- és fulvin vegyületeket) tartalmaznak. Ha az ilyen vizeket csupán klóros fertőtlenítésnek vetjük alá, a mutagén, rákkeltő vegyületek keletkezése elkerülhetetlen. Ilyen szempontokat figyelembe véve, indokolt, hogy a felszínalatti vizek minőségét korszerű analitikával ellenőrizzük. Ezek a megállapítások a partiszűrésű vizekre is érvényesek.
