Öllős Géza: Vízminőség-változás a vízelosztó rendszerben (KÖZDOK Kft, Budapest, 2008)
10. A cső anyaga és a biofilm kapcsolata - 10.3. A biofilm fertőtlenítése különböző anyagú csőfelületeken
134 10. A CSŐ ANYAGA ÉS A BIOFILM KAPCSOLATA Ahogy a biofilm kifejlődött és vastagodott, felületének elektromos ellenállása, amint a kiválasztott helyeken elhelyezett ohm-mérő mutatta, nőtt {78. ábra, LeChevallier et al. 1990). A növekedés több mint 200 Kohm volt. A növekedést nem lehetett kapcsolatba hozni közvetlenül a biofilm vastagságával vagy a lemezszám sűrűséggel. Az elektromos ellenállás-növekedés akkor is folytatódott, amikor a biofilm vastagság és a lemezszám már jelezte, hogy a csővezeték populáció az állandósult állapotot elérte. A biofilm fejlődése tehát azután is folytatódott, miután a vastagság és az életképes organizmusok száma stabilizálódott. Az elektromos ellenállás alapján a biofilm kifejlődésére lehet következtetni. Minthogy a szuszpendált sejtek zöme a biofilmből származik, a leválások révén, így a biofilm-sejtek minimalizálására kell törekedni. Az oligotróf biofilmek foltszerű megjelenésűek. A hatékony bakteriális szabályozáshoz, szükséges, hogy az adagolt fertőtlenítőszer a cél mikroorganizmusokkal kontaktusba kerüljön. A szabad klór az alacsonyabb redox potenciálú elektron donorokkal gyorsan reakcióba lép, mint például a korróziós termékekkel, és így a biofilmbe irányuló diffúzió korai szakaszában már kimerül. így a klór diffúzió sebesség korlátozóvá válik {LeChevallier et al. 1993). A monoklóramin gyengébb fertőtlenítőszer lévén, az elektron donorokkal sokkal lassabban lép reakcióba, így jóval mélyebben képes a biofilm mátrixba behatolni, mielőtt kimerülne {LeChevallier et al. 1990). így, ha elég hosszú idő áll rendelkezésre a diffúziós bioreakciós folyamathoz, a rögzült baktériumok jóval hatékonyabban szabályozhatók monoklóraminnal, mint szabad klórral. A nagyobb standard potenciálú kémiai ágensek viszont hatékonyabban képesek inaktiválni a szuszpendált sejteket. A 79. ábra {LeChevallier et al. 1990) a szabad klór (HOC1) és a monoklóramin (NH2C1) a biofilm baktériumok kétheti kontakt idő utáni inaktiváló hatékonyságát mutatja különböző anyagú vezetékek esetében. Galvanizált vas, réz és PVC csövek felületére nézve mind a szabad klór, mind a monoklóramin, mind 1 mg/L mind 4 mg/L dózisoknál (pH = 7,0, 25°C) a biofilm életképes populációja több mint két nagyságrenddel (2 log10) csökkent. Réz és PVC felületeken a maradék szabad klór nagyobb mértékű biofilm inaktiválást idézett elő, mint a hasonló dózisú monoklóramin. Galvanizált cső esetében a maradék monoklóramin nagyobb mértékű inaktiválást okozott, mint a szabad klór. A vascső felületen lévő biofilmre nézve csak a monoklóramin (4 mg/L) volt hatékony szabályozás (79. ábra). A 4 mg/L monoklór dózis a biofilm populáció számot • Távolabbi elektróda o Közelebbi elektróda 78. ábra. A biofilm elektromos ellenállásának változása az idővel
