Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)
1. Mikrobiológiai- és kémiai kockázat - 1.4. Kémiai kockázat
A jelenlegi víztisztítás-technológiák optimalizálása is több, kockázattal kapcsolatos problémával jár. Például: a szerves prekurzorok csökkentése, amit az összes szerves szén (TOC) összegző paraméter fejez ki, a THM vegyületek szintjeit ugyan csökkentheti, de ha a vízben kis mennyiségű bromid is jelen van, a TOC csökkenés hatása a bróm-diklórmetán képződésre kicsi, pedig ez a THM vegyidet képviseli a legnagyobb kockázatot (Bull et al., 1991). A fertőtlenítési melléktermékek egyéb csoportjainak (classes) brómozott analógjai is hasonló dilemmákat okozhatnak, így a víztisztítási gyakorlat változtatása a melléktermék kockázatok kiküszöbölése céljából, nagy gonddal mérlegelendő. Ezért, ha a víz- tisztítás - úgy véljük - optimalizált a melléktermék egy csoportja szintjének csökkentése céljából, a közegészségügyi vonatkozású javulások tudományosan, megalapozottan nem jelezhetők előre. A megengedhető maximális szennyeződési szintek meghatározása, amelyek az emberi egészséget pozitívan befolyásolják, ugyanakkor az összes fertőtlenítési melléktermékekkel kapcsolatos integrált kockázatok behatóbb elemzését igényli: a még nem jellemzett melléktermékek megfelelő toxikológiai vizsgálatára van szükség. Új információk segítségével ki kell deríteni, hogy minden főbb mellék- termék miként fejti ki hatásait, a melléktermékek és a metabolizmusok közötti kapcsolatokat is tisztázni kell (Blancato et al., 1993), valamint toxikokinetikai és toxikodinamikai összehasonlító információk szükségesek, így a kockázatbecsléshez megfelelő modellek fejleszthetők ki, amelyekben a bizonytalanságokat szigorúan ki kell küszöbölni. A jelenlegi toxikológiai ismeretek csak úgy értelmezhetők, hogy a potenciális közegészségügyi kockázatokat bármelyik kémiai fertőtlenítőszer okozhatja az ivóvízellátásban, azonban a bizonyítékok elégtelenek a különböző fertőtlenítőszerek okozta kockázatok megbízható összehasonlításához. így tulajdonképpen, gondolva a nyersvizek eltérő évszakonként is változó minőségére, olyan fertőtlenítőszer sem választható, amelyhez a legkisebb kockázat tartozik. A melléktermékekből származó tényleges kockázat és így bármely fertőtlenítőszer alkalmazásakor jelentkező veszély biztonsággal csak megfelelő mélységű toxikológiai vizsgálatok adatai alapján becsülhető meg (Bull, 1990). Ez a kutatási folyamat négy lépcsős (Glaze et al., 1993).- Az első lépcsőben a melléktermékek métából izmusának a mértékét ill. a fellépő toxicitást kell meghatározni az egyes fajokra. Azonosítani kell azokat a változásokat, amelyek, a vegyületek aktív formáinak a kísérleti állatok és emberek cél-szöveteivel való kapcsolatba kerülését uralják. Gyakorlati szempontból ezt a kutatást kísérleti állatokkal (Bull et al., 1993) kell végezni, párhuzamosan fel kell tárni, hogy az in vitro rendszerek milyen jól képviselik az in vivo metabolizmust. Méréseket kell végezni az emberi szöveteken vagy sejteken in vitro körülmények között, amelyek az in vivo sejtek sajátosságait megőrzik. 40
