Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)
1. Mikrobiológiai- és kémiai kockázat - 1.4. Kémiai kockázat
hiányos, nem is hatékonyak az opportunista patogének, a mikrobiális toxinok, az allergének és egyéb, nem enterális közegészségügyi kockázatok indikátorként való kimutatására. 1.4. KÉMIAI KOCKÁZAT Valamennyi általánosan alkalmazott kémiai fertőtlenítőszer reaktív és mellék- termékeket produkál. A THM klórozási melléktermékek 1974-ben történt felderítését követően kiderült, hogy a trihalogénvegyületek csak egyike a sokféle melléktermékeknek. Azóta valamennyi fertőtlenítőszer esetében kimutattak nagyszámú keletkező mellékterméket. A különböző fertőtlenítőszerekkel kapcsolatos, azonosított melléktermékek kockázat-becslése azonban nagyon bizonytalan, vagy lehetetlen a közegészségügyi hatásaik konkrét ismerete nélkül. A csapvíz maradék klór, klóramin, klór-dioxid tartalmára határértéket állapítottak meg. Az ózon a vízben nem stabil, ezért maradék szintjei már a csap elérése előtt a vízből kidiffundálódnak. A fertőtlenítési melléktermékekre vonatkozó kutatások elsősorban a klór halogénezett szerves melléktermékeire és a rák kockázatra koncentráltak, számos klórozott mellékterméket azonosítottak (5.2. fejezet), amelyek közül egyesek- mutagének (5.3. fejezet),- rákkeltők,- teratogének, vagy- neurotoxikusok (3. fejezet) lehetnek (Bull, 1993; Singer, 1993; Cumming et al., 1993; Bull et al., 1991/ Az emberrel kapcsolatos lehetséges egészség-kockázatbecslése azonban nehéz feladatnak bizonyul. A különböző melléktermékek toxikológiai hatásait kísérleti állatokon figyelték meg, olyan magas dózisokon, amelyek nagyságrendekkel magasabbak az ivóvízben előforduló dózisoknál, ezért az epidemiológiai adatok nem meggyőzők. Az ivóvízre, az állatkísérletek alapján rákkeltőnek tűnő melléktermékek határ koncentrációit a lineáris többlépcsős modell (linear multistage mode!) segítségével becsülték meg (TOX-RISK; 1992; 2. táblázat-, Craun et al., 1994): ami 10~4- 10“6 rák kockázatnak feltételezett. A táblázat csak a megfelelően bizonyított, kar- cinogénnak tekinthető vegyületeket tartalmazza. A bróm-diklórmetán és a diklór- ecetsav az ivóvízben kritikus klórozási melléktermékek. Ozonos oxidáció során a bromát jelenléte képvisel nagyobb gondot. Az ózonos oxidáció a jelentős bromid koncentrációjú vizekben komplexebb problémákat okozhat, mert a vízminőség változtatása (főleg pH) a bromát képződés minimalizálása céljából, bromoform, és számos brómozott szerves vegyület keletkezését idézheti elő, amelyek közegészségügyi hatásai még nem felderítettek. 36
