Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)
4. Fizikai-, és kémiai szennyezőanyagok - 4.2. Ólom a vízellátásban
hatóság minimalizálásához. A 162. ábra által szerepeltetett tényezőket az ólom oldhatósági program felállításakor figyelembe kell venni. A program a pH, DIC és ortofoszfát koncentrációra alapoz. Az ábra alapján megállapítható, hogy az ólom oldhatósági programhoz rendkívül komplex tervezési szemlélet szükséges. 4.2.8. ÓLOMSZÍNT TRENDEK Az előzőekből kitűnik, hogy az ólom az ivóvízbe elsősorban a korrózió melléktermékeként (az ólomtartalmú fémanyagokból való kioldódás révén) jut be. Az is nyilvánvaló, hogy a másik ólomforrás a házi bekötővezeték rendszer (Birden et al., 1985; Schock et al. 1988; Frey, 1989). Az ólomszintek trendjének meghatározásakor tisztázni kell- a speciális mintavételi feltételek és helyek,- a vízminőségi paraméterek és- a korróziószabályozási gyakorlat hatását a víz ólomtartalmára. 1. A bekötő - házi vezetékek kora, a vízmintavételi helyek és az ólomkoncentráció közötti kapcsolat a 163. ábra szemlélteti (Frey, 1989). Megállapítható:- az ólomszínt a bekötő - házi vezetékrendszer első két évében mindig nagyobb (függetlenül a vízmintavételek helyétől) a két év után vett minták ólomszintjénél;- az átlagos ólomszínt csaknem valamennyi bekötő-, és vízelosztó rendszer vízmintái esetén < 10pg/L;- a legkedvezőtlenebb ólomszínt a < két éves korú házi csővezeték- csapokból vett vízmintákból származik. 163. ábra. Az átlagos ólomszint trendek, a vízmintavételi helyek és a bekötő-házi vezetékek (148. ábra) kora közötti kapcsolat 323
