Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)

4. Fizikai-, és kémiai szennyezőanyagok - 4.2. Ólom a vízellátásban

lésnél erre nem gondolnak, így a vízelosztó rendszerbeli víz pH-ja a telepet elhagyó víz pH szintje alá csökken, miáltal a csőfelületen a passzíváié film kifejlődése elmarad.

159. ábra. Ólom oldhatóság változása az ortofoszfát és a lúgosság függvényében.

pH = 7,5

Ortofoszfát adagolás. Az ortofoszfát adagolás általában hatékony módszer (Sheiham etal., 1981; Breach et al., 1991).

Az ortofoszfát adagolás hatékonyságát szorosan befolyásolja a pH, DIC, amint a 159. ábra érzékelteti, a dózis és valószínűleg a hőmérséklet is. Amint a 159. ábra szemlélteti (példaként), pH=7,5 értéken az ólomszínt 0,5 - 1,0 mg/L ortofoszfát (mint P043*) tartományban jelentősen csökken. A hatása nagyobb dózis koncentrációk tartományában viszonylag kisebb, különösen kb. 3 mg/L PO

43“ felett.

Az ólom-oldhatóság ortofoszfát általi csökkenéséhez tartozó optimális pH a víz háttér DIC/lúgosságátóI is függ (Schock, 1989; Schock et ah, 1985). A 159. ábra (példaként) azt is érzékelteti, hogy magasabb lúgossági szint esetében az eltérő ólomszint (az egyensúlyi oldhatóság függvényében) nem alacsony. A nagy lúgosságú vizek esetében az ortofoszfát dózis jóval nagyobb ólom koncentráció csökkenést eredményez, mint amekkora egyedül a pH és lúgosság szabályozásával elérhető.

Az ortofoszfát dózisokat lehetséges, hogy a víz kalcium keménysége korlátozhatja. A pH-tól, a keménységtől és az ortofoszfát dózistól függően, szilárd anyag,

318