Öllős Géza: Vízellátás-csatornázás közegészségügyi ismeretei (VMLK, Budapest, 2001)
2. Patogén- és szennyezésindikátor mikróbák az ivóvízben - 2.6. Legionella pneumophila az ivóvízellátásban
2.6.5. INAKTIVÁLÁS VÍZTISZTÍTÁSSAL 2.6.5.1. HIPERKLÓROZÁS Az első fertőtlenítési módszer a vízelosztó rendszerbeli L. pneumophila inaktiválásához a hiperklórozás volt (Merő, 1984; Skaliy et al., 1980; Baird et ah, 1984; Kuchta et ah, 1983). A hiperklórozáskor utóklórozást valósítanak meg, miáltal a maradék klór növelhető. A klórozót az épület (pl. kórház) vízelosztó rendszerében helyezik eh A megnövelt maradék klór szint 2-6 mg/1. A Legionella pneumophila viszonylag klór toleráló, ezért az ivóvízben szokásosan biztosított maradék klór (rendszerint < 1,0 mg/L) elégtelen lehet a L. pneumophila pusztításához. Kuchta et ah (1983) vizsgálatai szerint l min kontaktidő és 0,2 mg/L maradék klór esetében minden Escherichia coli elpusztult, de az életképes L. pneumophila sejtek még 60 min kontaktidő után is kimutathatók voltak. Erre a tényre fel kell figyelni, hiszen az E. coli szabvány-indikátor szervezet a klór hatékonyságának kimutatására. Muraca et ah (1987) bizonyította, hogy 4-6 mg klór/L és 6 óra kontaktidő szükséges a L. pneumophila 5-log nagyságrendű csökkentéséhez. Amint a maradék klór szint 4 mg/L alá esett, a L. pneumophila inaktiválás csökkent {4L ábra, Muraca et ah, 1987). A hiperklórozás alapvető hibája a tényleges vízelosztó rendszerekben, hogy az organizmusok teljes eltávolítását nem tudja biztosítani. Ez a probléma összefügg azzal a nehézséggel, ami a maradék klór meleg vízbeli fenntartásával jár: kb. 120 százalékkal több klór szükséges a 4-6 mg/L vízbeli fenntartásához 43 °C-on (25 °C-kal összehasonlítva). A hiperklórozás az olyan kórházakban elkerülendő, ahol pl. szövet-, szervátültetéseket végeznek. 114 40. ábra. Jégkészítő gép, szemléltetvén a L. pneumophila előfordulás helyeit
