OVH: A vízgazdálkodás fejlesztésének alapjai és irányai. A Vízgazdálkodási Keretterv összefoglalása (OVH, 1984)

4. A magyar vízgazdálkodás helyzete és fejlesztése

lások, a rossz vízikicserélődés, a parti bemosódá- sok stb. — jelentős része a Keszthelyi-öblöt éri; a fajlagos terhelés kiemelkedően itt a legmagasabb. Az öböl nagy mértékű eutrofizációja, vizének elalgásodása indokolja a vízminőségi kotrások fokozását és a kis-balatoni védőrendszer megvalósítását, valamint a vízgyűjtőn a szennyvíztisztítást, a meliorációt és a vízfolyások rendezését.

A Balaton vízminőségének megóvása, illetve romló minőségének megjavítása alapvető feladat. Ha ugyanis a tó vize emberi használatra (pl. fürdésre) alkalmatlanná válnék, akkor a tó- szabályozás klasszikus feladatainak (mederkotrás, partszabályozás stb.) ellátása jórészt céltalanná válna, hiszen az igények zömmel megszűnnének.

Hatásaiban, következményeiben rendkívül súlyos a víz algásodásának nehezen elhárítható és még nehezebben visszafejleszthető folyamata. Egy bizonyos algakoncentráció fölött a víz szeny- nyezett benyomást kelt, és a további algásodás az emberek zömét elriasztja a fürdéstől. Az algásodás a tápanyag-feldúsulás következménye. Ebben két tápelem — a nitrogén és a foszfor — játszik főszerepet, s közülük, az újabb kutatások szerint, különös figyelmet kell fordítani a foszforra, mint limitáló tényezőre. Á foszfor két forrásból kerülhet a víz tápanyagforgalmába: a vízgyűjtőről (hordalék, műtrágya, szennyvizek stb.) és a tó felhalmozódott fenékiszapjából.

A vízminőség-védelmi és -fejlesztési feladatokat a Minisztertanács 2003/1983. (III. 3.) számú határozatával jóváhagyott Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Program foglalja össze.

Eszerint a vízgyűjtőn megoldandó fontosabb feladatok:

— a parti sávot (víz + szárazföld) rendszeres takarítással tisztán kell tartani;

— meg kell oldani az üdülőövezet szennyvizeinek teljes biológiai tisztítását, illetve más vízgyűjtőbe (befogadóba) vezetését, elöntözését, foszfortalanítását;

— a vízgyűjtő nagyobb településein (Zalaegerszeg, Tapolca, Marcali stb.) bővíteni kell a szennyvíztisztító kapacitást, meg kell oldani a foszforleválasztást;

— gondoskodni kell a szennyvíziszap ártalommentes elhelyezéséről, a szippantott szennyvizek tisztítótelepen történő kezeléséről;

— fel kell számolni az állattartó telepek környezetszennyező hatását (pl. almos technológia) ;

— térségi meliorációs terv alapján az északi vízgyűjtőn el kell végezni a meliorációs feladatokat, különös tekintettel a hordalék visszatartására és a környezetvédő mezőgazdálkodásra ;

— rendezni kell a vízfolyásokat, s gondoskodni kell horadékuk visszafogásáról (sanko- lás, torkolati ülepítők stb.);

— fokozni kell a belterületek vízrendezését,

s uszadékuikat, hordalékukat a tótól távol kell tartani.

A vízgyűjtőn létesítendő víztározóknak — más célok mellett — fontos szerep jut a szennyezés, a tápanyag és a hordalék visszatartásában.

Az épülő, két tórészből (felső: 20 km2, alsó: 55 km2) álló kis-balatoni védőrendszer tehermentesíteni fogja a legsúlyosabb helyzetben levő Keszthelyi-öblöt a Zalán keresztül odaérkező hordaléktól és tápanyagtól.

A vízszintszabályozást lehetővé tevő létesítmények zömében megvalósultak; hátra van még a középső Sió-szakasz bővítése.

A mederszabályozás korábbi céljainak (strandok, kikötők létesítése, fenntartása) megőrzése mellett, ma és a jövőben a munkálatok fő rendeltetése a vízminőség és a vízi környezet védelme, jó irányú fejlesztése. A mederszabályozás egyik fő eleme a mederkotrás. A közeli jövőben számottevő módon nem növelhető kotrási kapacitás figyelembevételével a következő tájékoztató mérleg készíthető:

Az éves iszaplerákódás számított értéke

A kotrási kapacitás éves értéke A kapacitásból vízminőségi és környezetjavító kotrás A kikötők, strandok iszaptala- nítása, az új parti feltöltésekhez homokkotrás

480 000 m3 750 000 m3

600 000 m3 150 000 m3

A vízminőség- és környezet javító kotrás rendeltetése kettős:

— a fenékiszapban felhalmozódott foszfor eltávolítása ;

— a kotrott anyaggal olyan posványos parti területek feltöltése, majd ligetesítése, melyek eddig rontották a víz minőségét.

Fontos követelmény, hogy a kotrásők révén keletkezett parti szárazulatok ne épüljenek be, hanem a vízi környezetet javító, ligetes, bokros közterületté alakítsák ki azokat.

A vízminőség-védelem fontos eszköze a növényzetszabályozás. A hínárnak és a nádnak pozitív szerepe van a tápanyagfogyasztásban, a szűrésben és a szennyezés visszatartásában. Ebből eredően kímélni, kezelni kell ezeket, s a hínárt csak ott szabad kiszedni, ahol kifejezetten útban van. Az 1700 ha-nyi nádas fontos szerepét mutatja, hogy 1 ha kellően kezelt nádas 130—170 kg nitrogént és 12—15 kg foszfort köt meg. (A Balatonba évente fcb. 2500 t nitrogén és 500 t foszfor kerül.)

A vízminőség védelmét szolgálja a fejlesztési programnak az a feltétele is, hogy az 1980. évi állapothoz képest 30 év alatt a művekkel védett parthossz mindössze 9 km-rel növekedhet.

A fejlesztési program olyan vízminőség-szabályozási intézkedéseket határoz meg, amelyekkel az alábbi célok nagy valószínűséggel elérhetők:

,,A” fokozat: az 1980—81. évekre jellemző vízminőségi állapot stabilizálása (megvalósítandó 1987-ig).

45