OVH: A vízgazdálkodás fejlesztésének alapjai és irányai. A Vízgazdálkodási Keretterv összefoglalása (OVH, 1984)

1. A magyar vízgazdálkodás történeti és természetföldrajzi adottságai

gazdálkodási és a vízhasználati, vagyis a főművi és az üzemen belüli feladatok ellátásának kettéválása, inézményi, gazdasági és műszaki vonatkozásban egyaránt. Az ármenitesítés és a belvízrendezés főművi feladatainak össztársadalmi jelentősége révén a vízgazdálkodás már a 18. század végétől önálló államigazgatási intézménnyé és gazdasági ágazattá vált.

Az ország vízgazdálkodása az elmúlt két évszázad folyamán lényegében a technológiai irányzatú gazdasági fejlődés által megszabott feltételek, valamint a lakosság életmódja által támasztott igények szerint alakult. Fejlődésében az alábbi négy főbb irányzatot lehet megkülönböztetni :

— A nagyszabású vízrendezések, és az ezekhez kapcsolódó területhasználati változások. A folyóvölgyek ármentesítését és belvízrendezését követően a védelmi művek fenntartása, továbbfejlesztése napjainkig alapvető jelentőségű vízügyi feladat maradt.

— A többcélú hasznosítást szolgáló folyócsatornázás és tározógazdálkodás, amelynek kezdetei a vízerőhasznosítás, öntözővíz- szolgáltatás és a víziútfejlesztés vonatkozásában a századfordulóig nyúlnak visz- sza, és amely napjainkban a tiszavölgyi vízgazdálkodási rendszer és a Duna-csa- tomázés kapcsán került az állami mérlegelés s a közérdeklődés előterébe.

— A lakossági, az ipari és a mezőgazdasági vízellátást és a használtvíz-elhelyezést megalapozó feltárás, szabályozás és főművi fejlesztés — néhány kiemelt fontosságú város vízellátásától eltekintve — a 20. század második felétől vált közületi, illetve vízügyi feladattá. Ezeknek a jelentősége előbb lassabban, majd — az iparosodás és a városiasodás előrehaladásával — az elmúlt évtizedek folyamáé egyre gyorsában növekedett.

— A vízvédelmi és vízháztartási-szabályozá- si tevékenység, amely az utóbbi két évtized folyamán egyrészt a pontszerű és a területi vízszennyező források számának növekedésével, másrészt a vízháztartást jelentékenyen módosító terület- és földhasználat folytán vált a vízgazdálkodás kulcsponti feladatává.

A 19. század végére érdemben befejezett le- csapolási és ármentesítési munkák az ország területének mintegy 1/3-ad részén mindmáig fennmaradó, sőt növekvő jelentőségű, gyökeresen új helyzetet teremtettek a területhasználatok számára. A múlt század közepétől századunk közepéig az ország szántó- és kerti művelésű területei több mint 2 millió hektárral (mintegy 55%-kal) növekedtek (1. ábra). A jelen és a jövő szempontjából hangsúlyozottan rá kell mutatni arra, hogy az ország ár- és belvizekkel veszélyeztetett területein a mai területhasználati adottságok fennmaradásának nélkülözhetetlen és mással nem helyettesíthető feltétele a védelmi művek működtetése és fejlesztése.

A hongfoglalástól a 19. század közepéig a vízellátás fejlődését is a vízföldrajzi adottságokhoz való alkalmazkodás, valamint a szolgáltatás és a használat egybefonódása jellemzi. A kedvező hidrogeológiai adottságok folytán a települések helykiválasztásában és a kézműipari vízigények kielégítésében a vízbeszerzés általában nem jelentett korlátot. Nem volt a mai értelemben vett csatornázási és hulladékelhelyezési igény sem, mert a szervesanyag-tartalmú hulladékok és a használt vizek legnagyobb része a növénytermesztésben és az állattartásban hasznosult.

A 19. század végétől az iparosodás és városiasodás új helyzetet teremtett a vízellátás alakulásában :

— szükségessé és kielégíthető igénnyé vált a vezetékes lakóhelyi vízellátás és csatornázás, külön infrastrukturális feladatként jelentkezett az ipari és a mezőgazdasági (öntözési) vízellátás, illetve a használt vizek elhelyezése;

— az ipari, a lakóhelyi, a mezőgazdasági és a közlekedési hulladékok (szennyvizek) növekedése, illetve nem megfelelő elhelyezése és kezelése miatt napjainkra a legsúlyosabb gondként jelentkezik a vízellátó rendszerek vízforrásainiak minőségi védelme, illetve a megfelelő minőségű vízkészlet biztosítása.

A századfordulótól 1980-ig a vezetékes vízzel ellátott lakosság aránya 10°/o-ról 7'5%-ra emelkedett, míg a csatornázási ellátottság lényegesen lassabban, csak 34%-ra növekedett. Az ipari és a mezőgazdasági vízellátás fejlődését az jellemzi, hogy amíg az öntözési és halastevi célú vízkivétel az utolsó két évtizedben lényegében változatlan, addig az ipari vízkivétel több mint kétszeresére1 növekedett.

A vízellátó rendszerek műszaki megoldása tekintetében három fejlődési szintet és időszakot lehet megkülönböztetni:

— a helyi vízforrásokra támaszkodó, viszonylag kismértékű és általában csak egyetlen használati célhoz kapcsolódó vízműveket, amelyek a múlt század utolsó évtizedeitől századunk közepéig a műszaki megoldás legjellemzőbb módozatát képviselték;

— az egycélú körzeti és regionális vízellátó rendszereket, amelyek a helyi forrásokból már nem fedezhető, nagyobb vízellátási igényeket elégítenek ki, és az 1950- es évektől kezdődően főként a lakóhelyi és az ipari vízellátás biztosítására létesültek;

— a regionális, többcélú vízellátó rendszereket, amelyek valamely adott terület valamennyi vízhasználati igényének (közös víztermelő és vízszolgáltató létesítményekkel történő) kielégítésére törekszenek, és a legutóbbi években váltak a vízellátás fejlődésének jellemző irányzatává.

A technológiai irányzatú fejlődésben a vízerő10