OVH: A Felső-Tisza komplex vízgazdálkodás fejlesztése (OVH, Budapest, 1975)
4. A komplex fejlesztés megvalósításának elemzése
- 24 A hossz-szelványek elemzéséből kitűnik, hogy az a./ változat esetében, amennyiben a maximális igényszintnél kisebb mértékű fejlődés következik be, nem feltétlenül látszik szükségesnek a Dombrá- di Vízlépcsőnek a 2000-es év előtt való megépítése. A b./ változatnál a Tiszalöki szelvény felett nem jelentkeznek olyan vízhiányok, melyek indokolnák a Dombrádi Vízlépcső megépítését, .a szegedi szelvény vízhiányainak pótlására viszont indokolt lehet. A két változat eredményének vizsgálata alapján levonható az a következtetés, hogy mind a hidrológiai alapadatok finomítása, mind a külföldi vizelvonási adatoknak a nemzetközi tárgyalások keretében történő pontosítása szükséges annak érdekében, hogy a vizpótló müvek belépési idejét megbízhatóbban lehessen prognosztizálni. összehasonlításképpen elkészítettük az augusztusi 80 %~oe vízkészletből kiindulva a Tiszalöki és Szegedi szelvények vízmérlegét is. Ennek vizsgálatából az látszik, hogy az augusztusban jelentkező vízhiányok nagyobbak a tenyészídőszakra számított vízmérlegben lévőknél. /10. sz. táblázat/. összefoglalva a többféle időszakra felirt vízmérlegek elemzéséből leszürhetőket, azt lehet megái lapítani, hogy a Pelső-Tisza térségében a Bodrogzugi tározó maximális kiépítésének megfelelő /300 millió Sf tározótérfogat 2000-ig történő megvalósítana indokoltnak látszik. A vízkészletek alakulása szempontjából a Dombrádi Vízlépcső létesítése az igényfejlődés ma ismert üteme alapján 2000-re, vagy az azt követő néhány évben indokolt. 4.2 A vlziut és vizlközlekedés elemzése Magyarország viziuthálózata két különálló részre tagozódik, a nyugati Duna-rendszerre és a keleti Tisza rendszerre. A nyolc országon átfolyó Duna hajózási forgalma mind nemzetközi, mind pedig hazai viszonylatban jelentősnek mondható.