Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Vízháztartási vizsgálat
gelykeresztben rakjuk föl, melynek vízszintes tengelyén az idő, függőleges tengelyén a talajvízszint mélysége van feltüntetve. A 24. ábra két talajvízszint-észlelő kút évi középvízállásainak járását mutatja, jellemezve a csapadékos, ill. száraz évjáratok hatását a talajvízszintre. A talajvízszint mélységét az észlelő kút felső peremétől mérjük. Ezért ha különféle kutakban levő víz magasságát kívánjuk összehasonlítani, akkor a kutak felső peremeit be kell mérni, meg kell állapítani abszolút magasságukat vagy pedig a kettő közötti relatív magasságkülönbséget. így a különböző kutakban észlelt adatok közös alapsíkhoz viszonyíthatok, s adataik összemérhetők. A földolgozott talaj vízszint-adatok értékelése gyakorlatilag úgy végezhető, mint ahogyan azt a folyók vízállásadataival tettük. A különbség csupán az, hogy a növénytermesztés érdekében végzett vízháztartási vizsgálatok szempontjából inkább a talajvízjárással szoros kapcsolatban levő tározódás mértékére kell nagyobb figyelemmel lennünk, mint a felszín alatti áramlásból származó és a vízháztartási egységünkbe befolyó, illetőleg onnan elfolyó vízmennyiségek számb avételére. A vízjárás értékelésekor tekintettel kell lennünk arra is, hogy a talajvíz milyen mélyen helyezkedik el. A különböző mélységű talaj vízjárást ugyanis másmás tényezők alakítják ki. Ha a talajvízmélység 6 — 10 m, akkor a vízjárást elsősorban a felszín alatti talajvízmozgás, talajvízáramlás befolyásolja. A talaj felszínéről érkező hatások, mint a csapadék vagy a növényzet vízfogyasztása a talaj vízjárásra általában nem hat. Ha a talajvíz mélysége 3 — 6 m körül van, akkor a vízjárás kialakulásában a talajvíz mozgásán kívül már jelentős szerepe lehet a növények vízfogyasztásának és a csapadéknak is. Ilyenkor az évi periodikus vízszintingadozás már fölismerhető. Ha a talajvíz 0,5—3 m között található, a felszín közelsége miatt a legtöbb esetben a csapadékokból származó beszivárgó vízmennyiségek, a növények vízfogyasztása és a párolgás az, ami rányomja bélyegét a talajvízjárásra. A TÁROZÓK VÍZKÉSZLETÉNEK NYILVÁNTARTÁSA A talaj felszíne fölött tározott vízmennyiségek nyilvántartása viszonylag egyszerű módon oldható meg. A tározott vízmennyiséget meghatározza a domborzat és a talaj felszínén elhelyezkedő vízréteg magassága. Ha a felszíni tározótér által tárolt vízmennyiséget folyamatosan nyilván akarjuk tartani, akkor föl kell mérni a tározótér domborzati viszonyait. Szintezéssel el kell készíteni a tározótér rétegvonalas helyszínrajzát. A helyszínrajzra be kell jelölni azoknak a töltéseknek vagy gátaknak helyét is, melyek a víz természetes levonulásának útjában állnak. A helyszínrajz ismeretében megállapíthatjuk, hogy az egyes rétegvonalaknak megfelelő magasságig fokozatosan vizet eresztve a tározótérbe, milyen területek kerülnek víz alá. Az egy-egy rétegvonalhoz tartozó terület és a vízréteg-vastagság szorzata adja a rétegenként elhelyezkedő víztérfogatot. Ennek megfelelően minden vízállásnak megfelel egy összvíz-térfogat, melyet az egyes elborított rétegek térfogatainak összegezéséből kaphatunk. A tározóban elhelyezkedő ösz- szes vízmennyiség és duzzasztási magasság jüggvénykapcsolata ábrázolható. Ez a tározási görbe. Ha a tározóba vízmércét állítunk, ezzel ellenőrizhetjük, hogy a tározóban milyen magas víz áll. Ebből a tározási görbe segítségével bármikor az is megállapítható, hogy hány köbméter víz van a tározóban. 62
