Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)

Vízgazdálkodás

zővíznormát, hanem a ténylegesen kiadagolt öntözővíz-mennyiséget kell figyelembe venni.

A Wt — Wö különbséget okozó veszteségek:

Az öntözőtelep vízkivételi műve vagy csatornahálózatának meghibásodásából keletkező veszteségek (Wlt).

Az üzemeltetés rendjéből adódó veszteségek (W2t).

A csatornahálózatban hasznosítatlanul maradó vízmennyiség (W.a). Szivárgás (W4t).

Párolgás fW.t).

3. Az öntözés műszaki hatásfoka (r]3).

Azt jellemzi, hogy az állandó jellegű csatornahálózatból az öntözött táblára kibocsátott vízmennyiségből mennyi kerül olyan talajrétegbe, ahonnan a növény felveheti.

% = w <80)

A Wö — Wh különbséget okozó veszteségek okai:

A helytelen öntözés következtében elfolyó csurgalékvíz (Wlö).

Olyan mélységbe leszivárgott vizek, ahonnan a növény azt már nem hasznosíthatja (W2Ö).

Ezzel az utóbbi hatásfokvizsgálattal, mellyel a tulajdonképpeni öntözés minőségét bírálhatjuk el, a műszaki jellegű kérdések vizsgálatát be is fejeztük.

Ha azonban következetesen végig akarunk menni a felvetett hatásfok-problémán, akkor az előzőekben mondottakat még ki kell egészítenünk.

Eddig úgy fogalmaztuk mondanivalóinkat, hogy Wh alatt azt az öntözővíz-mennyiséget értettük, mely az öntözött növényzet vízfogyasztását fedezi.

Nem beszéltünk azonban arról, hogy a növény hogyan hasznosítja a vizet. Vízgazdálkodási szemlélettel a hasznosítás minőségét a súlyegységnyi termés előállításához szükséges öntöző-' vízzel jellemezhetjük. Az így kapott eredményt már elsősorban agrotechnikai és időjárási tényezők befolyásolják, mint például:

milyen mennyiségben, milyen időközökben adagoltuk az öntözővizet, hogyan biztosítottuk egyidejűleg a tápanyag-utánpótlást,

miképpen gondoskodtunk a talaj művelésről, a növényápolásról, a betakarításról, miként alakult az időjárás stb.

Az öntözővíz vízhasznosulásának értékelésére a legkézenfekvőbb javaslatot Frank (20) tette. Javaslatában abból indul ki, hogy ha kedvezőek az agro- és öntözéstechnikai feltételek, a termés előállításához minimális vízmennyiségre van szüksége a növénynek. Ez a minimum ugyan talajtól, éghajlattól, fajtától függően változik, de megállapodás esetén (összehasonlításra alkalmas mutatók számításához) valamilyen kísérletileg indokolt értékben megköthető.

A ténylegesen felhasznált vízmennyiség (csapadék és öntözővíz), valamint a termés mennyiségének a viszonyából kapjuk a vízhasznosítási együtthatót:

" _ £min

V 3 e

ahol kísérletei alapján a magyarországi réti talajokra az alábbi minimális értékű vízfogyasztási együtthatókat javasolja (emln).

Kukorica 260—240 1 /kg

Cukorrépa 80— 70 1/kg

Takarmányrépa 46— 40 1/kg

Szálas takarmány

1 évben 420—480 1/kg

2 évben 420—380 1/kg

e = a termés egységére eső valóságos vízfogyasztás (1/kg).

286