Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Öntözés
Az öntözőtelep távlati üzemeltetési terveinek készítése során ezt az új, veszteséggel növelt, vízhozam-szükséglet értéket vesszük alapul. Ha ábrán kívánjuk a tervet megszerkeszteni, akkor a kiegyenlített vízigényábrához hasonlóan (1. 143. ábra) végezzük, de a vízszintes tengelyre nemcsak a mértékadó időszakot, hanem az egész öntözési idényt naponként felrakjuk. A függőleges tengelyre viszont a már meghatározott és állandó értéket jelentő vízhozam helyett a napi üzemórák számát jelöljük. Ez attól függően változik, hogy a rendelkezésre álló vízhozammal a feladatokat naponta mennyi idő alatt tudjuk elvégezni (36). A vízhasználat távlati rendjének összeállításánál külön figyelemmel kell lenni arra, hogy a közvetlen öntözési feladatok végrehajtásán kívül időt kell szánni az öntözés előkészítésére, az egyik tábláról a másik táblára való átköltözködésre. A munkaszüneti napokra öntözést ne irányozzunk elő. A kevésbé terhelt időszakokban az egyes öntözések úgy kerüljenek egymás mellé, hogy lehetőleg minél hosszabbak legyenek a folyamatos öntözést, illetőleg a folyamatos üzemszünetet magukban foglaló időszakok. A VÍZ SZÉTOSZTÁSA Az öntözőtelep csatornáinak méretezése szempontjából lényeges, hogy az egész öntözőtelep vízszükségletét kifejező vízhozamnak milyen szétosztása indokolt. Kisebb öntözőtelepnél az egész vízhozamot csak egy öntözőtáblára vezetjük. Ott viszonylag rövid idő alatt befejezve az öntözést kezdhetünk hozzá egy másik táblához. így tábláról táblára menve hajtjuk végre a feladatot. Mást tenni nem lenne célszerű, mert a kis vízhozam felaprózásával, több táblát egyidejűleg öntözve, aránytalanul megnőnének a veszteségek, a munkaerő figyelmét többfelé irányítanánk. Ez rontaná a munka termelékenységét, s az egyes táblák öntözése nagyon elhúzódna. Nagyobb öntözőtelepeknél az egész vízhozamnak egy táblára való vezetése szintén nem volna célszerű. A zsúfoltság miatt egymást akadályozó dolgozók teljesítménye csökkenne. A táblák öntözését túl gyorsan kellene végrehajtani, ami nincsen arányban a táblán elvégzendő egyéb munkák sebességével. Minden csatornának alkalmasnak kellene lenni a teljes vízhozam vezetésére, ami nagy költséggel jár. Ezért helyesebb, ha a vízkivételi műnél kivett vízhozamot két- esetleg háromfelé osztjuk, s a víz egy-egy részét külön-külön táblára vezetjük, egy időben két-három táblán hajtva végre az öntözést. A szétosztásnál felmerülhet az a lényeges kérdés, hogy a vízhozamot az öntözött táblák területeinek arányában osszuk-e szét, vagy más szempont szerint. Az első megoldás bonyolult üzemeltetési rendhez vezet. Évenként változik ugyanis táblánként a növényállomány, a tábla öntözővíz-szükséglete, a klimatikus tényezők módosító hatása. Az eltérő területű táblákra az adagolandó víz- mennyiségtől is függő változó vízhozamot, változó időtartam alatt kellene vezetni. Az öntözőtelepen belül állandó vízhozam-szabályozásra, vízmérésre volna szükség. A vízkivételi mű által kivett vízhozam sem lehetne állandó, mert függene az éppen öntözött táblák kiterjedése szerint változó vízhozamigénytől. Ez a megoldás az egyszerű és tervszerű munkát eleve lehetetlenné teszi. Ha megállapodunk abban, hogy függetlenül az öntözővíz normától és a tábla méretétől — a teljes vízhozamértéknek egész számmal osztott hányadát vezetjük egy- egy táblára, akkor ez a vízelosztás bonyolult feladatát egyszerűsíthetővé teszik A vízmérés a csatornába folyó vízhozam felezésére, harmadolására egyszerűsödik^ 260
