Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Vízrendezés
tálában kutakkal oldják meg (53). Gondos előkészítést kívánó, de egyszerűen végrehajtható műszaki feladat. A LÁPTALAJOK VÍZRENDEZÉSE A talajvízmélység szabályozásának különös jelentősége van síklápjainkon. Itt a felső elkotusodott talajréteg alatt levő nyers tőzegvagyon megóvása érdekében maximális vízmagasságot kell tartani. A tőzeg víz alá süllyedt növényi maradványokból keletkezett. A víz színe alatt, levegő hiányában, a szerves anyag nem indult bomlásnak, konzerválódott. Ha a láptalajok vízrendezése alkalmával a talajvíz színét túlságosan lesüllyesztenék, a hézagokba behatoló levegő megindítaná a tőzeg gyors bomlását, s az lassú égéssel fokozatosan megsemmisülne. A hasznosítás igényei mellett megengedhető legmagasabb talajvízszinn el tehát a tőzeg idő előtti gyors bomlását kívánjuk megelőzni. A szakszerűtlen beavatkozások nagy értékek gyors megsemmisülését okozhatják. A táptalajok vízrendezési terveinek elkészítése előtt ezért a következő kérdéseket kell tisztázni: 1. Milyen határok között kell tartani a talajvizet. 2. Mennyi ideig állhat szükség esetén víz a talaj felszínén. 3. Nagyobb esőzés alkalmával mennyi idő alatt kell a telített talaj felső rétegéből a vizet elvezetni. 4. Honnan lehet a hiányzó vízkészletet pótolni. 5. Milyen mély a tőzegréteg, milyen az altalaj. Hazai tapasztalataink alapján (6) a láptalajokon levő legelőknél 50 — 70 cm talajvízmélység a kívánatos. Szántóföldi növények esetében a talajvíz mélysége 50 —100 cm között biztosítja az eredményes termesztést. Ezen belül, a termesztendő növények között különbség lehet aszerint, hogy a következőkben felsorolandó csoportok közül melyikbe tartoznak. A legmagasabb talajvizet (50—70 cm-t) igénylik és bírják azok a növények, amelyek a tenyészidő során mélyülő talajvizet gyökereikkel sem követni, sem a kis nedvességtartalmú tőzegből a vizet felvenni nem képesek. A másik csoportba sorolhatók azok a növények, amelyek nem sínylik meg a magas talajvizet, de ha lesüllyed, jól tudják követni, és jól díszlenek mély talajvíz mellett is. Gyökérzetükkel a kis nedvességtartalmú tőzegből is képesek a vizet felvenni. A magas, illetőleg mély talajvizet egyaránt megsínylik és ezért a kedvező növekedéshez csak egészen szűk határok közt ingadozó talajvizet igényelnek (60—100 cm között) a harmadik csoportba tartozó növények. A tőzegvagyon megóvása és a növényzet kielégítő vízellátása érdekében tehát olyan talajvízszin tartása a feladat, amely a kultúráktól függően a területen belül is változhat. A kedvező állapotra való törekvés ellenére időnként elkerülhetetlen, hogy a növényzet ne kerüljön víz alá. Az egyes kultúrnövények jelentős károsodás nélkül különböző ideig bírják a vízborítást, illetőleg a felső talajréteg levegőt- lenségét. Növényenként változik a víztürés időtartama, a növény fejlődési periódusától és a hőmérséklettől függően. Béláknak a 40. táblázatban közölt adatai jól jellemzik a víztűrés változékonyságát. A láptalajok lefolyástalan terepmélyedésben alakultak ki. A tőzegláp ki174
