Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)

Belvízvédelem

A talaj természetes víznyelő képességének helyszíni vizsgálatára legegyszerűbb a Muniz és francia kutatók által készített beren­dezés. Állandóan 3 cm vízborítást tartva egy földbe szúrt hengeren belül, méri az utánpót- lódó-elnyelt vízmennyiséget. Az oldalirányú szivárgás megelőzésére külső hengert is cél­szerű alkalmazni, hogy a hengerek között tartott külső vízborítás hatására a belső hen­gerből csak függőlegesen lefelé szivárogjon a víz. A 65. ábra a készüléket mutatja. A 66. ábra Csorna nyomán készített víznyelési ábrákat mutat, melyeket azonos helyen, de különböző kiindulási nedvességállapotnál mért. A függő­leges tengelyen a víznyelős értéke, a vízszintes tengelyen a beszivárgás ideje szerepel. Minél szárazabb volt a talaj, annál nagyobb a kezdeti víznyelési érték. Minden esetben kezdetben a víznyelés erősen csökken, s egy közös érintő­höz tart. A közös érintő a vízvezetőképesség értéke. Az Alföldön a veszélyes belvizes időszak tavasszal van. Ilyenkor a talajszelvény vizvézető képessége a mértékadó, mert az őszi ts~cT téli (előkészítő) csapadék már természetes vízkapacitásig telítette a talajt. A vízelnyclest ez esetben figyelmen kívül hagyhatjuk. 65. ábra. Miintz—Lainé-készülék a talaj víznyelő képességének meghatározására 111

Next

/
Thumbnails
Contents