Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI

környeztetik, melyet Apostag felől a Duna kiömlései táplálnak a „Lombér" útján. Az egész töltés helyreállítása, ha azonnal forszíroztatnék, 300-400 darab cölöp beverését, 20000 da­rab rőzsekévét és 7-8000 köbméter jó földet igényelne, ami ott minden hiányzik. Azon­ban a mű anyagot hajóval odaszállítani már nem is lehet, mert a víz leapadta folytán a ha­jó nem talál mindenütt elegendő gázló mélységet, sőt a föld anyagnak termelése is mes­sziről, magán a készítendő töltésen helyreszállítása is nagy nehézséggel járna. De nem is tanácsos a töltést megint arra a helyre fölépíteni ahol volt és ahol fenntartása igen bajos és költséges, hanem - bár hosszabb vonalban - közelebb kell azt a Dunához vonni, ahol magasabb fekvésű földeken csekélyebb feltöltések kívántatnak, és célszerűbb vonatozás­sal legalább 1000 holddal többet is lehetne ármentesíteni. Ezt magok a községek is óhajt­ják, és az alakulandó védgát társulat kétség kívül ki is fogja vinni. Ezen okból tehát közelebb megvizsgáltam a helyzetet és úgy találtam, hogy a lombéri töltés felépítésével jelenleg elérendő azon ideiglenes cél, hogy a vidék a legközelebbi nyári árvíz kiöntése ellen biztosítva legyen. Ha ez hamarább beállna, mintsem a jelen­legi nagy víz leapadt volna, sokkal kevesebb munkával és költséggel is elérhető oly mó­don, hogy - meghagyva egyelőre a töltést jelenlegi roncsolt állapotában - csak egysze­rűen azon csekélyebb fokok zárassanak el, melyek a Dunából a Lombéit táplálják. Fel­kerestem tehát Válkay Imre megyei főmérnök kíséretében ezen tápláló ereket, neveze­tesen az Apostagról a Dunára kivezető úttöltés két szakadását és attól alább két cseké­lyebb fokot, melyekből két első 40 cölöppel és 1000 darab rőzsével 3-4 nap alatt, a két utóbbi pedig időközben szárazra is juta egyszerű földmunkával könnyen eltölthető. Ezen kisebb munkák kivitelét ajánlottam tehát a kormánybiztos úrnak oly megjegyzéssel, hogy azokkal 21 láb (665 cm) magas árvíz ellen a vidék tökéletesen védve lesz. A nyitva hagyott Sákor medencének vizei pedig időközben le fognak vonulni. Ha talán mégsem lenne kilátás reá, hogy az egész lombéri töltés közelebb a Dunához áthelyeztessék, a régi töltésnek ugyanott újból felépítése jobb évszakban is szilárd, olcsó munkával hasonlítha­tatlanul kevesebb költséggel lesz kivihető, mintha az most forszíroztatott volna. Minden­esetre pedig ezen fok elzárások 10-15 nap múlva oly kedvezően fogják a helyzetet meg­változtatni, hogy a további teendők könnyen felismerhetők és megállapíthatók lesznek. Solt és Harta közt a Vejte-Szülle dunai védtöltés 12 helyütt szakadt át különböző, 20 - 400 méterre terjedő szélességekben. A szakadásoknak elzárása két okból nagyon szükséges. Először azért, mert az ott kifolyó vizek Kalocsa felé levonulván a belvizeket igen ártalma­sán szaporítják, másodszor pedig mivel ezen töltés igen fontos közlekedési útul szolgál. A szakadásokat végig mind megtekinteni képes nem voltam, mert a víz leapadta foly­tán egyiktől a másikig csónakkal folytonosan közlekedni már nem lehetett, de azért nem is tartottam szükségesnek, mert az általam észleltek és a helyzettel tökéletesen is­merős emberek kikérdezése után eléggé tájékozva voltam a teendők iránt és eszerint a következőket ajánltam a kormánybiztos úrnak. Minthogy előre látható, hogy a Dunának további apadása folytán 5-6 nap múlva a sza­kadások nagyobb része egészen szárazra jut, azon műanyagokkal 177 , melyeket a kor­mánybiztos úr még március 20-án odarendelt, un. talpakkal, cölöpökkel, a szükséges ácsokkal és egy hajótehernyi rőzsekévével, csak a két legmélyebb szakadás vízfolyásá­nak elfojtására szorítkozzanak, különösen pedig az elzárásokat itt is - úgymint a lomb­éri töltésnél - inkább csak a tápláló fokok torkolatainál vegyék munkába, ahol azok kisebb mélységekben is kis munkával eszközölhetők és azután a már kiömlött vizek to­vábbi levonulása nem gátoltatik. Több műanyagot azonban már ne rendeljen, hanem a jövő hét elejével indíttassa meg min­den szakadásnál, amely hozzáférhető, magát a puszta földdel való kiépítést, hogy a töltések régi helyükön és alakjukban minden ideiglenes és rossz anyag mellőzésével, egész hosszuk­Építési anyagokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents