Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI
A budapesti Árvíz Bizottság üléseiben már jobbára csak a könyöradományok átvételével foglalkozik. A mai ülésen azonban egy igen fontos kérdést beszéltek meg. Az árvíz alatt általános feltűnést keltett, hogy a fővárosi és az ercsi vízállás között oly szembeszökő különbség van. A „0" pont 173 az adriai tenger nívójához képest 1838-ban az egész Duna mentében tüzetesen meg lett állapítva. Tekintettel a főváros és Ercsi között levő csekély távolságot, a két hely vízállása között alig néhány hüvelyknyi különbségnek szabadna lenni, holott e különbség az árvíz egész tartama alatt 5 lábat (158 cm) tett ki. Ebből némelyek azon következtetést vonják, hogy a Duna medre Budapest és Ercsi között beiszaposodott, s hogy emiatt a víznek nincs szabad lefolyása. Jankovich Miklós kormánybiztos fáradhatatlanul szervezte a védekezési munkákat, intézte a segélyezést és elindította az azonnali helyreállítást a Duna Budapest-Baja közötti szakaszán. Az előző 12 napi munkájáról írásban számolt be a Belügyminiszternek. „Folyó év és hó 2-án 162 szám alatt tiszteletteljes jelentésem óta hivatkozva ez időtől a mai napig elküldött távirataimra, következőket van szerencsém tiszteletteljesen jelenteni: Folyó hó 2-án a Nagyméltóságú Minisztériumtól rendelkezésemre bocsátott gőzhajó segítségével Paksról fölfelé haladván Solton kiszálltam, hol a körülményeket még mindig igen aggasztónak kellett találnom. Solton a járási szolgabíró Hajós Kálmán úrral és Válkai főmérnök úrral találkozván, tőlük a felső vidékről az árvíznek a községek határában terjedéséről értesültem, a töltések azon része, melyek az első jégroham és vízemelkedés rohamakor még megmentethettek, mint Dabtól Dunavecséig terjedő államutat képező vonal, valamint a Szalkszentmárton határában levő un. „döghalmi" töltés helyenként a víz emelkedése, de leginkább és legtöbb helyen a folytonos és erős felső szelek által komolyan veszélyeztetett állapotáról kellett értesülnöm. Ezek folytán elhatároztam szolgabíró úr és főmérnök úr kíséretében a „Debreczen" hajóval a felső községeket megtekinteni. Solton Őfelsége legkegyelmesebb királyunk kegyadományából a vízkárosultaknak 400 forintot adtam, valamint a szükséges lábasjószágok a városból leendő kiszállítása iránt intézkedtem. Fölfelé menve a „lombéri" töltést még mindig a víztől egészen áthágva láttam. Apostagon Őfelsége kegyadományából 100 forintot hagyva s 500 darab kenyeret adtam át az alsó oldalról körülzárt község szegényei számára. Az Apostag dunavecsei határ közt általam építetett új töltést még jó karban találtam s bárcsak a folytonos munka és gondos őrködés mentheté ezt is meg, de a töltésnek köszönhető eddig, hogy Apostag és Dunavecse községe maga nemkülönben határai legnagyobb részben valamint a Csanád Félegyházi puszták, Máriaházi puszták felső része, valamint a homoki uradalom a víz által eddig megkímélve lettek. Dunavecsén kiszállva az úgynevezett város körüli ínséges töltést már legnagyobb részben elhabolva, s a városnak több házát és kertjét a Duna mellett vízzel borítva találtam, a kellő óvintézkedéseket megtéve a város részére Őfelsége kegyadományából 200 forintot és 1200 darab kenyeret adtam. Tovább menve meggyőződtem, hogy Szalkszentmárton és pusztáinak határa még a víztől mentesek, valamint Tass község határának is legnagyobb része. Szalkszentmárton részére a már első alkalommal Gróf Nemes Nándor képviselő kezei által átvett 50 forinA vízmércék alapsíkját az 1823 évi kisvíz szogáltatta. A XIX. században hosszú ideig ezt a felmérést Vásárhelyi nevével fémjelezték a Duna völgyében, a magassági adatokat „Vásárhelyi hasonlító síkra vonatkoztatva" adták meg.
