Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI

Tegnap este 6 órától 5 hüvelykkel (13 cm) áradt a víz. Itt szélvihar és nagy eső is járt, ezek a vízzel borított utcákon nagy pusztítást okoztak. Ercsi, 19 óra; A víz magassága 18 láb 5 és negyed hüvelyk (583 cm), délután 4 óra óta 11 "-el áradt (23 cm). Tudtunkkal ide uszoda nem érkezett. 161 Wohlfahrt Heinrich úrtól az építési tanács főmérnökétől a következő írás ér­kezett az Árvíz Bizottsághoz (UL0308): Tisztelt Fővárosi Árvíz Bizottság! Az Árvíz Bizottság mai működésével kapcsolatban az újságban meglepődve olvastam a magyarázatot, amit Iványi úr a Tisztelt Bizottságnak adott és amely szerint ő az általam március 6.-i szakér­tői ülésen véleményemet a Soroksári gát megnyitásával kapcsolatban sajátsá­gosnak találja, azzal a nézettel szem­ben, melyet néhány polgártárs előtt mondtam, akik is engem privát meg­kérdeztek, és mely kijelentés állítólag a szakértői konferencián előadottal telje­sen ellentétes kell legyen. Különösen feltűnt a feltételezés, hogy én a szakér­tői konferencián a véleményemet egy­szerűen a többséghez igazítottam. Az igazság érdekében kötelezve va­gyok, erre azt a magyarázatot adni, hogy én a kormányképviselőktől ka­pott hiteles adatok és magyarázatok alapján annyira meg vagyok győződve a Soroksári gát megnyitásának sikerte­lenségéről, hogy a szakmai bizottság véleményét feltétel nélkül osztom, és egyidejűleg kijelentem, hogy ha a kö­zölt adatok nem győztek volna meg, még állásom kockáztatásával is ragaszkodtam volna korábbi nézetemhez a megnyitás szükségességével kapcsolatban. ... Végül nem hagyha­tom ellenkezés nélkül azt a feltételezést sem, hogy a szakmai konferencia tárgyalási jegy­zőkönyvének nyilvánosságra hozatala után több polgártárs interpellálására azt nyilatkoz­tam volna, hogy „ez az állásomba kerülne". A szakmai konferencia jegyzőkönyvével kap­csolatban nálam senki sem interpellált, és én ilyen kijelentést senki előtt nem tettem. Budapest, március 7. Félhivatalos menekülök. 30. kép, Korabeli vicc a Borsszem Jankó szatirikus hetilapból. Március 8. szerda A vízállás ma éjjel óta újabb 1 V 2 hüvelyknyit (4 cm-nyit) emelkedett és ma 9-re 22 láb 11 hüvelyk. A vízszint gyors csökkenésével aligha lehetett számolni, sőt az el­Ez felelet az Árvíz Bizottságnak azon kérdésére, hogy a budapesti Dunáról már két héttel korábban eltűnt katonai uszoda nem akadt-e ott meg. Az uszoda kiképzési célokat szolgált, miután a császári hadseregben 1812 óta kötelezővé tették az úszásoktatást. Az uszoda 1817-ben épült a vár alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents