Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI
vekednék, az arról szóló jelentéseket a további intézkedések megtétele végett terjesszék elő az Árvíz Bizottságnak. Halácsy mérnök a mérnöki hivatal földmérési szakosztály mérnökeinek segítségével példás gyorsasággal térképet készített, mely külön-külön színekben tünteti fel a Duna régi és szabályozott medreit, az elöntött területet, továbbá az öszszes vízben álló épületeket, ez utóbbiakat kárminvörös színben. Utólag, majd ha a víz lefolyik, rávezetik a térképre az összedőlt, vagy átépítésre szoruló házakat és a terület magasságát. A térképen egy hüvelyknyi tér 40 holdnyi területnek felel meg, vagyis a méretarány 1:2880. Az egész térkép öt és fél méter hosszú, 2 méter széles. (VU0312) Délelőtt jelentették az Árvíz Bizottságnak, hogy a külső Lipótvárosban eddig négy ház dőlt össze név szerint a Schwendtner Antal féle 421 és Feldunasor 74 számú házak, a WellischNáthán féle ház és a Légszeszgyártó Társaság épülete a Viktória gát mellett, hogy ezeket még hány ház fogja követni, azt a magas vízállás miatt még nem lehet tudni. (NH0306) Az Árvíz Bizottság kebeléből tegnap kiküldött szakbizottság a Soroksári-Duna zárgát kinyitásának megvitatása ügyében ma délelőtt 8 órakor tartotta ülését. A Bizottság csak fél tizenkettőkor készülhetett el a jelentésével, mikor is Kada alpolgármester úr elfoglalta az elnöki széket a zsúfolásig megtelt teremben. Incze főmérnök bemutatta a szakértők ülésén felvett jegyzőkönyvet: Tárgyalási jegyzőkönyv Az 1876, március 5-én tartott Árvíz Bizottsági ülésből kiküldött városi és részvételre megkeresett kormány szakértők által folyó hó 6-án tartott szakülésről. Jelen voltak alulírottak. Tárgy a Soroksári-Dunát elzáró töltés megnyitása és az ezáltal Budapest fővárosnál létrejövő vízapadás megállapítása. A szakülés elején Hyeronimy Károly államtitkár úr az összes bizottsági tag előtt kinyilatkoztatta, hogy a kormány részéről ezen tárgyalásban résztvevő szakféríiak, nem mint a minisztérium álláspontjának védői, aminek itt helye sem lehet, hanem csupán mint magán szakféríiak jelentek meg és vesznek részt ezen Bizottságban. A kellő adatokat, melyek hidrotechnikai szempontból okvetlenül szükségesek, hogy ezen zárt töltésnek határai, valamint ennek áttörése által szolgáló előnyöket, vagy hátrányokat megbírálni lehessen, a tisztelt Bizottságnak rendelkezésére bocsátani illetőleg előterjeszteni készek. Tekintve azon szakmai adatokat, melyek szerint a promontori ágban a folyam keresztszelvénye, illetőleg medre olyan állapotban van, hogy a Budapest fővárosánál elvonuló víztömegnek akadálytalan elfolyását nem gátolja, tekintve, hogy ezen abnormis viszonyok a közölt adatok szerint nem helyiek, hanem az egész Duna-vidékre kiterjesztettek és a vízlefolyás körülményei tökéletesen megegyeznek azokkal, melyek az 1830 158 évi nagy víz alkalmával észleletek, amikor pedig még a soroksári ág nyitott volt. A szakbizottság nézete szerint a A hóviszonyok tekintetében az 1830 évi tavaszi árvíz hasonló volt az 1876 évi árvízhez.