Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI
„a „Béla" nevű uszály hajóval a Szentendrei-sziget környékén tapasztaltakról, A hajó előző nap, vasárnap délután 3 órakor Szentendrén kötött ki. Az alsó város része nagyon el volt öntve. A víz igen lassú apadása miatt még sok ház állt vízben. Több épület bedőlt és több házon veszélyes repedések keletkeztek. A megyei és városi hatóság az elővigyázati intézkedéseket nagy buzgalommal megtették, a veszélyezett helyeken segélyt nyújtottak. Sok holmit mentettek meg, de mégis jelentékeny kárt szenvedett Szentendre lakosságának egy része. Az élelmiszerek kiadatása után, a hajó folytatta útját a szigetség mellett felfelé. Az egész vidék tengerhez hasonló. Csupán az itt-ott látszó magasabb buckák és a fáknak kilátszó koronái gyaníttatják, hogy termékeny vidéket borít a víz. Szigetmonostor, a szigeten fekvő falu, egészen víz alatt lévén, csak a templomról lehet felismerni. A betegek rögtön orvosi segélyben részesültek, miután a kormánybiztos úr a megyei kerületi orvost is magával hozta. A nyomornak hathatósabb enyhítésére pénzsegélyt is nyújtott Szigetmonostoron. Emberélet, hála az égnek, nem esett áldozatul. A veszély bekövetkezéséről a hatóság korán figyelmeztette a lakosságot. Ennek folytán éberség uralkodott és mindenki ügyességét felhasználták az önsegélyre és menekülésre. Akik szerencsétlenségükre kedvezőtlenebb helyzetben voltak, őket embertársaik járművekkel és deszkákon mentették meg. Az árvíz egy láb híjával az 1838 évi magasságot' 39 érte el. A magasabb helyek úgy el voltak lepve emberekkel, hogy többen helyet sem találhattak volna később. A víz lassú apadása miatt sok ház fog még átázni, és számosan maradnak hajlék nélkül. Folytatván az utat Pócsmegyer felé, itt hasonlóképpen az egész falu el van borítva vízzel és sok ház dőlt össze. A lakosság szintén a magasabb buckákra és néhány szilárdabb épületre menekült. Az első segélyt itt Bötkös István tahitótfalusi lakos és a Duna Gőzhajózási Társaságnak derék kormányosa nyújtotta. Ő ugyanis szombaton, dacára annak, hogy Tahitótfalun házát az árvíz elöntötte és nagy károkat szenvedett, egy ladikon ötödmagával sietett a még nagyobb veszélytől körülvett Pócsmegyerre. Itt nagy szükség volt a segélyre. Az árvíz a Szentendrei-Duna ágban pénteken éjjel jött alulról felfelé. Sok vagyon és számos marha pusztult el. Az emberek csak életüket menthették meg. Emberélet itt sem esett áldozatul. Tahitótfalu is kellő mennyiségű kenyérrel és szalonnával, sóval lett ellátva, a betegeknek pedig orvosi segélyt nyújtottak. Dunabogdányba hajózott a kormánybiztos úr, hova késő este setétben érkezett meg. Dunabogdánynak csak a Duna-part mellett fekvő házai voltak víz alatt. Néhány épület dűlőfélben volt. Az expedíció itt maradt éjjelre. Az árvízkárosultak részére az élelmiszert kiosztották. Hajnalban folytatta útját a hajó a sziget csúcsa felé Kisorosziba. Itt az árvíz ismét nagyobb mérvű pusztítást vitt véghez, sok ház omlott össze. Az emberek marháikkal és holmijukkal a szóló dombra menekültek. A nyomort pillanatnyilag enyhítették az expedíció által kiadott kenyér adagok. Onnan kiérve a nagy Dunára, ahonnan úgyszólván szigetet nem lehetett látni, mert tengernyi víz borította az egész róna vidéket és szigetséget. Visegrád alá érve, az expedíció az élelmiszereket kiosztotta. Kormánybiztos úr a csapások mérvéről személyesen győződött meg. Itt a lakosság a hegyoldalra menekült. Visegrádról átment a hajó Nagymarosra, ahol 70 ház volt víz alatt. Több épület bedőlt és több ház omladozott. Kenyérből 400 darabot, valamint egy oldal szalonnát és 15 font sót adtak ki a szerencsétlenség által sújtottaknak. Jól esett a segély, mely annál értékesebb, minthogy lehető leghamarabb érkezett. A hatóság és a lakosság sokkal éberebb figyelemmel voltak most, mint 1838-ban és ennek köszönhető, hogy a baj, súlyossága ellenére, mégsem olyan nagy mérvű. A szerencsétlenség által sújtottaknál siralmas hangulat uralkodott, de a korán nyújtott segély jó Budapesttől több mint 30 km-re ez a magasság különbség reálisnak tűnik.