Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai
kellő víztartaléka lévén, az éghajlati körülmények között lehetséges párolgással egyenlő, míg a csapadékban szegény Alföldről ezt nem lehet elmondani. A Tiszának és mellékfolyóinak középvizhozamát feltüntető 25. ábra hasonló összehasonlításokra ad módot. Noha a Szamos vízgyűjtőterülete valamivel nagyobb, mint az egyesülés helyén a Tiszáé — az előbbi 15 111, az utóbbi 13 242 km2 —, a névadó folyó mégis a Tisza, mert a Máramarosi havasoknak a Földközi-tenger felől érkező légáramlatok irányára merőleges fala sokkal több csapadékot kap, mint a Szamos „beárnyékolt” vízgyűjtőterülete. A Tisza 210 m3/s (16 l/s. km2) évi közepes vízszállításával szemben a Szamosé csak 120 m3/s (7,6 1/s. km2). A vízgyűjtő nagysága tekintetében egymáshoz közelálló Hármas-Körös és Maros évi közepes fajlagos vízhozama 3,8, illetve 5,1 i/s. km2, amit nagyon érthetővé tesz, hogy a vízgyűjtőterületük 68, ill. 6%-a síksági jellegű. A Zagyva fajlagos hozama csupán 1,8 l/s. km2. Nemcsak azért, mert vízgyűjtőjében a 600 m-nél magasabb hegyek csak 1,7%-kal vannak képviselve, hanem azért is, mert csapadék tekintetében a vidék az ország legrosszabbul álló részei közé tartozik. Az eddig felsorolt értékek a középvízhozam sokévi átlagai. Az „átlag” azonban elvont fogalom. A valóságban nedves és száraz évek váltogatják egymást. Az előbbiekben a sokévi átlag 2—3-szo- rosa folyik le, az utóbbiakban a sokévi átlag felére-harmadára csökken az évi vízszállí. , ,. 26. ábra. A havi középvizhozamok a sokévi átlag tas. A termeszét szeszélyeire százalékában néhány magyarországi vízfolyáson 121
