Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai
A földrajzi fekvés alapvetően meghatározza, hogy miként részesül a kérdéses terület a Napból kisugárzó hőenergiában, az élet fenntartójában, hogyan alakul — fő vonásaiban — az éghajlata, amely geológiai időarányokban tekintve döntő felszínalakító tényező. A Föld meghatározott helyén a felszín alakulása, a domborzat szabja meg a folyóvizek pályáját és az állóvizek elhelyezkedését, valamint mélységét. A kiemelkedések viszonylagos magasságától függ a vízfolyások esése és vele romboló erejének nagysága, ill. építőtevékenységének élénksége. A domborzat másodlagos éghajlat-alakító tényező is. Egyrészt, mert a hegyek közt alacsonyabb a hőmérséklet, a csapadék az év nagy részében szilárd alakban hull le és hosszabb ideig (esetleg tartósan) tárolódik, mint a fennsíkon. Másrészt, mert befolyásolja a csapadékot szállító légáramlatok útját: az időjárás viszontagságainak jobban kitett helyeket és védett zugokat, valamint zord klímájú északi, és napsugárban fürdő déli lejtőket alkot. A nagyfelületű állóvizek éghajlat-befolyásoló szerepe is ismeretes. Az éghajlattól függ a folyók vízbősége, a vízjárás évi ritmusa, az áradások és a kisvizek, valamint az esetleges jégjelenségek szokásos időpontja. A folyók és patakok vízjárását nagymértékben befolyásolja a felszín földtani felépítése, ill. talaja. A lejtők meredekségén kívüi a felszínt alkotó kőzetek mineműsége is közrejátszik az eróziós folyamatokban, vagyis visszahat a domborzat alakulására. A kőzetek mállékonyságától függ az éghajlati hatások alatt végbemenő talajképződés üteme. Végül befolyásolják a földtani viszonyok a vízjárást is. A repedezett, hasadozott kőzetek, és különösen a laza üledékek — kavics- és homoktakarók — a lehulló csapadék jelentékeny részét visszatartják és így mérséklik az árvizeket, hogy aztán a tartalékból viszonylag nagyobb vízbőséget biztosítsanak a szárazság idejére, a vízálló felszínnek nincs ilyen kiegyenlítő hatása. További tényezőként hat a domborzat, az éghajlat és a talaj függvényében kialakult növénytakaró. A növényzet felfogja a lehulló csapadék jelentékeny részét, és így általában mérséklőén hat az árvizek lefolyására. Ugyanakkor védi a talajt a lesodrástól. A felsorolt természeti tényezőkhöz járul végül az emberi tevékenység. Az erdőirtás hevesebbé teszi a vízjárást és növeli az eróziót. A szántóföldi művelésre való áttérés — különösen a lejtős területeken — a fokozott talaj- pusztulás kockázatával jár. Árvédelmi töltések megakadályozzák a vizek szétterülését és meggyorsítják az árhullámok levonulását. De átalakíthatja az ember a vízhálózatot is, mikor egyik vízrendszer vizét átvezeti a másikba, és — vizenyős területek lecsapolása céljából — egészen új vízhálózatot is te82
