Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IX. Károlyi Zsigmond: Vízügyi eseménynaptár

1805-ben jelenik meg Vedres István röpirata a Pest—szegedi vonalveze­tésű Duna—Tisza-csatorna érdekében. 1817-ben bocsájtják vízre az első dunai gőzhajót, a „Carolinát”. 1820—1828 között szabályozza Beszédes József a Duna Baja—bátai szakaszát. 1823-ban kezdődnek meg Huszár Mátyás, majd Beszédes József tervei alapján a szabályozási munkálatok a Körösökön. 1831-ben indítja meg a Széchenyi közreműködésével alakult Első Duna- gőzhajózási Társaság (DDSG) a rendszeres hajóközlekedést a Dunán Bécs és Pest között. 1831-ben a gőzhajózás érdekében megkezdik a Felső-Duna szabályo­zását. 1833-ban kezdi meg Széchenyi, mint AI-Duna-szabályozási kir. biztos Vásárhelyi műszaki vezetésével, a dunai hajózás kiterjesztése érdekében az al-dunai Vaskapu szabályozását. 1835-ben állítják üzembe a Dunán az első korszerű gőzüzemű kotró­hajót. a Vidrát (Gépésze Clark Ádám). Előbb a Felső-Duna szabályozásánál, majd az Óbudai Kikötő építésénél dolgozott. 1835—36-ban épült Széchenyi kezdeményezésére az Óbudai Hajógyár és téli kikötő. 1845-ben Széchenyi mint vízszabályozási kir. biztos átveszi a Tisza- szabályozás irányítását; a folyó szabályozására és a Tisza-völgy ármentesí­tésére egyaránt kiterjedő, egységes tervet készíttet Vásárhelyivel és meg­szervezi a Tiszavölgyi Társulatot. 1846 nyarán, a második szervezőkörút és a Vásárhelyi-féle terv (Paleo- capa-féle) felülvizsgálata során, aug. 27-én kezdi meg Széchenyi Tiszadob- nál a Tisza-szabályozás munkáját. 1846. okt. 18-án bocsátják vízre — Széchenyi kezdeményezésére — az első balatoni gőzhajót, a Kisfaludyt. 1850-ben a jún. 16-i kormányrendelettel új szervezeti keretek között új kompromisszumos terv alapján folytatják a Tisza-szabályozás munkálatait. A munkálatok kudarca azonban a terv ismételt felülvizsgálatát tette szüksé­gessé (1855, 1879), melyek során az eredeti Vásárhelyi—Széchenyi-féle kon­cepcióhoz kellett visszatérni. 1855-ben kezdődtek meg a Körösök és a Berettyó rendszeres szabályo­zásának munkálatai. 1858—1863 között kezdték meg a pesti rakpart rendezését és az Újpesti Télikikötő építését. 1863-ban adták át rendeltetésének az első siófoki zsilipet. 1871—1875 között hajtották végre a pesti Dunaszakasz — 1840 óta hú­zódó — szabályozását. 777

Next

/
Thumbnails
Contents