Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése
hozzájárultak a terület elkopárosodásához: a mezőgazdaság fejlesztése helyett gyors hanyatlását segítették elő. Kisebb arányú volt a természet vízháztartásába való beavatkozás Itália és a Birodalom távolabbi részein, pl. a Pó völgyében, a Rhona-torkolatánál, vagy hogy hozzánk közelebb eső példát említsünk: Pannóniában. így ezek hatása nem volt káros: ezek még a táj kultúrálásának emelését szolgálták. A Birodalom egyéb építkezéseihez viszonyítva Magyarország egykori területén a legjelentősebb az al-dunai Vaskapu-csatorna építése volt, mely egyrészt katonai célokat: a dunai védővonal (limes) településeinek összeköttetését, másrészt az itt kialakult nagyarányú kereskedelmi hajózást szolgálta. Pannónia belsejében a legfontosabb munka a Balaton időnként túlzottan felduzzadó vízszinének leszállítását célzó Sió-csatorna és zsilip, valamint a szombathelyi Gyöngyös patak (egy magasvezetésű vízerőtermelő, esetleg öntözőcsatorna) és egy elvizenyősödött zalai völgylecsapolását szolgáló „Principális-csatorna" volt. A dunántúli, kisebb észak—déli irányú vízfolyások völgyeiben kínálkozó kedvező víztárolási lehetőségek hasznosítására is nem egy, s csak a késő középkorban követésre talált — de ma is követésre méltó — példát láthatunk a soproni Tómalomtól kezdve, a Várpalota-környéki Kikeri-tón keresztül a Császárvizen épült kőrakásmajori gátig, illetve víztároló medencéig . . . 4. Az ókori civilizációk pusztulása „Amikor Mezopotámiában, Kisázsiában, Görögországban és másutt kiirtották az erdőket, hogy művelhető földeket nyerjenek, még senki sem sejtette, hogy ezzel pusztasággá változtatják ezeket az országokat. Az erdőkkel ugyanis elpusztították a csapadék gyűjtő- és tárolóhelyeit is.” (Engels Frigyes: A természet dialektikája). Sokak számára talán még mindig rejtélyesnek tűnik, miként lehetséges, hogy a Római Birodalom fénykorában, a „Pax Romana" a rómaiak nagyszabású gazdasági-műszaki munkálatai idején, sőt — mint látni fogjuk — nagyrészt éppen azok hatására: hatalmas területek indultak pusztulásnak, a birodalom szívét jelentő Latiumtól kezdve Colonia Afrikáig. Olyan területek, amelyeken ebben a korban évszázadok óta nem volt háború, s melyek addig a birodalom éléstárainak sorába tartoztak. Ennek egyetlen magyarázata van: a vízzel és a növényzettel folytatott rablógazdálkodás. Az erdők kiirtása, legelőnyerés, a legelők feltörése, gabonaföldek szerzése miatt, és a mindezt éltető víz esztelen pazarlása, a természet vízháztartásának megbontása . . . 76
