Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése
ellátását egyre messzebb területekről, előbb Itália távolabbi tartományaiból, majd még távolabbról, Pannóniából, Galliából, Colonia Africából és Egyiptomból kellett biztosítani . . . Mikor pedig az i. u. 1. évezred derekán a barbár germánok támadásai nemcsak ennek az élelmiszer-ellátásnak a lehetőségeit vágták el, hanem a város életét és virágzását biztosító vízműveket is szétrombolták, nemcsak a római birodalom esett szét, hanem Róma városa is hanyatlásnak, pusztulásnak indult. Népességét nemcsak a háború, a barbár támadások, hanem a rombolás és nyomor nyomán fakadó járványok is ismételten megtizedelték. A lakosság száma rohamosan csökkent, életszínvonala a korábbi civilizált városi élet szintjéről, primitív, középkori félbarbár állapotok színvonalára süllyed, melyből egészen a reneszánsz idejéig a pápaságnak a város vízmüveinek helyre- állítására irányuló ismételt és meddő erőfeszítései sem tudták kiemelni. Pedig mind a vízművek, mind a csatornaművek jelentős része helyreállítható és használható lett volna, hiszen egyes elemeik — később felújítva — még ma is részei Róma közműveinek. A római vízművek építése már az írott történelem idejére esik, és így magának Rómának, mind a római birodalom számos más városának vízmüveit nemcsak a feltárt emlékekből, hanem a műszaki irodalomból és a fennmaradt okiratokból is ismerjük. Vitruvius Polliónak az i. u. I. sz. legjelentősebb mérnök-építészének tízkötetes alapvető munkájából (De architectura libri decem.” — „Az építészet tíz könyve") a 8. kötet kizárólag a vízépítéssel, főleg a vízvezetékekkel foglalkozik, de a többi kötet is igen sok vízépítési vonatkozású adatot tartalmaz. Nem kevésbé érdekes Trajanus császár és az ifjabb Plinius kisázsiai provinciái építése a császár személyes gondoskodásának tárgya volt (ha a város saját erejéből nem tudta megoldani, a császártól — illetve az államtól — kapott hozzá támogatást és, hogy a munkálatokat gondos műszaki előkészítés, tervezés és talajvizsgálat előzte meg). A római birodalom vízvezetékei zömmel gravitációsak voltak, de akadt szép számmal nyomás alatti vezeték is, pl. Alatri, Lyon, Pergamon, Aspendos és Araletum (Arles) városokban. Gallia, Hispánia, Germania vízvezetékeinek hosszú sorából csupán néhány jelentősebb megemlítésére van terünk. Az egyik leghatalmasabb építmény a lyoni „Claudius-vezeték" voit, amely 50 km távolságból vezette a 360 m magasban fekvő tárolómedencében felfogott forrásvizet több völgyhídon keresztül a városba. Ezek közül a legnagyobb 94 m magas, 908 m hosszú volt, amelyen a vizet kilenc ólomcsőben vezették át. Vízhozama napi 10 000 m3-re tehető. Nem marad mögötte a 73
