Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
VIII. A vízgazdálkodás társadalmi kapcsolata - 1. Imre Gyula: A természettudományi ismeretterjesztés alapjai
iránt a társulat főtitkára intézkedik. A megyei elnökségek általában ugyancsak negyedévenként üléseznek. Ezeken az üléseken a megyei ismeretterjesztő munkának nemcsak elvi, hanem gyakorlati problémáit is megtárgyalják. A járási elnökségek is a megyei elnökségekhez hasonlóan tartják üléseiket. Az országos elnökség elvi és módszertani kérdésekben hozott határozatait — társadalmi vezetési síkon — a TIT országos választmányai hajták végre. Az országos választmányok egy-egy tudományterületet magukban foglaló 20—60-as létszámú testületek, amelyek általában évenként egyszer tartanak ülést. Az országos választmányok ugyancsak küldöttrendszer szerint épülnek fel. A társulat megyei szervezetein belül az egyes szakosztályok küldötteket, illetve választmányi tagokat választanak, akik ezután az országos választmányi ülésen képviselik szakosztályukat. A választmányi üléseken, a küldöttgyűlésekhez hasonlóan, a választmányi tagok szavazati joggal vesznek részt, míg a meghívottaknak tanácskozási, illetve felszólalási joguk van. Az országos választmányok határozatai társadalmi vonalon kötelezőek a megyei szakosztályokra, valamint a választmányok függetlenített titkáraira. A megyei TIT-szervezetek keretében az egyes tudományágakhoz tartozó tagság szakosztályokba tömörül. A szakosztályok irányítják a megyében az ismeretterjesztő tevékenységet. Az országos választmányok és a megyei szakosztályok négyévenként választják meg az országos választmány, illetve a megyei szakosztály vezetőségét. Azokban a járásokban, ahol a szakosztályi élet már rendszeresen kialakult, ugyancsak négyévenként szakosztály-vezetőséget választanak. Az országos választmány, a megyei szakosztályok és a járási szakosztályok plenáris ülései közötti időszakokban (általában évenként egyszer) tart ják üléseiket, a választmány munkáját, illetve a szakosztályok munkáját vezetőségük irányítja. Ezek a vezető társadalmi szervek határozzák meg az egyes tudomány- területeken folytatott ismeretterjesztő munkát, ezek állítják össze az előadások tematkiáját, szervezik az előadásokat, a tudományos napokat, és a nyári szabadegyetemeket, jóváhagyják a rendezvények programját. Az elvi kérdéseken kívül a vezető társadalmi szervek foglalkoznak az ismeretterjesztés módszertani problémáival, továbbá az élőszóval megtartandó ismeret- terjesztésen kívül az írásos ismeretterjesztő munkával is. Előadói segédanyagokat, választmányi közlönyöket elsősorban az országos választmányok bocsátanak közre. A szintén nagyon fontosak az írásos ismeretterjesztés bázisai, a társulat színvonalas folyóiratai. A TIT folyóiratainak szerkesztő bizottságait, ezek elnökeit és a főszerkesztőit a társulat országos elnöksége bízza meg tisztségük ellátásával négyévi időtartamra. A társulat folyóiratainak főszerkesztői általá733