Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

VI. A vízügyi igazgaztás - 3. Dr. Bényey Zoltán: A vízügyi jog

a támasztott követelmény), valamint külső formáit (az eljárás módozatait) szabályozhatja. „Belső” tartalmát azonban, magának a tevékenységnek a „szak”- elveit és módszereit a jog a saját „anyagából” sohasem pótolhatja vagy helyettesítheti. E szakmai teljesítmény belső világa, a csakis reá jellemző „szakmai” szabályai, tudományos és gyakorlati elvei, a teljesítmény elérésének, megvalósításának módozatai, úgyszintén az ezeket alkalmazó — jól-rosszul megvalósító — szakszerű (fizikai vagy szellemi) erőkifejtés a jogi szabályozásnak közvetlenül soha nem lehet tárgya. Ezért nem igazi jogszabályok — bárha formájukat tekintve azokhoz hasonló, normatív természetű tételek is — az ún. hatósági műszaki előírások, amelyek egy mű tervezési vagy kivitelezési követelményeit határozzák meg. Ezek jogi jelentőséget csakis közvetve, annyiban kapnak, hogy betartásuk a hatósági engedélyezésnek, mint jogi aktusnak szükségszerű előfeltétele.

Maga a műszaki-gazdasági tevékenység, mint technikai vagy gazdasági eredményt létrehozó teljesítmény tehát csak közvetett tárgya — alapja (szubsztrátuma) — a jogi szabályozásnak, amely azonban közvetlenül nem erre a teljesítményre, nem is elérésének szakmai szabályaira, hanem annak az emberi magatartásnak a feltételeire irányul, omely ezt a tevékenységet kifejti, ezeket a szakmai szabályokat alkalmazza.

A jog és a technikai „szak"-teljesítmény viszonyát a másik oldalról, a jog oldaláról megközelítve viszont úgy találjuk, hogy a forma — a jog — sem üres skatulya csupán. A forma tevékenyen, önállóan „formálja”, alakítja a tartalmat, tehát eleven kölcsönhatásban van vele. Az állami tevékenység egyszerű

654