Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

VI. A vízügyi igazgaztás - 2. Dr. László Ferenc: A vízügyi ágazat szervezete

Amennyiben annak intézkedése nem kielégítő, akkor a választmány elnöke az ügyet állásfoglalás végett oz Országos Választmány elé terjesztheti. Választmányi ülést évenként legalább egyszer kell tartani. Az elnök hívja össze és ő, vagy helyettese vezeti. Az ülés akkor tartható meg, ha azon a ta­goknak legalább a fele jelen van. Az állásfoglalás szótöbbséggel alakul ki. A Területi Választmány tagjai a társulatok taggyűlése által három évi időtartamra választott küldöttek. Vízitársulat WO 000 katasztrális hold érde­keltségi területtel egy, ezen felül minden megkezdett 100 000 kh után további egy küldöttet, vízműtársulat pedig községenként egy küldöttet választ. A Vá­lasztmánynak hivatalból tagja az illetékes vízügyi igazgatóság(ok) és a megyei tanács(ok) végrehajtó bizottságának egy-egy küldötte. A tagok joga az ülése­ken részt venni, a megtárgyalandó ügyekre javaslatot tenni, a határozatok meghozatalában közreműködni. Kötelesek az elnök felkérésére az egyes helyi ügyek elintézése céljából kialakított munkacsoportban részt venni. Kötelesek munkaterületükön a társulat működését figyelemmel kísérni és megállapítá­saikat a Területi Választmány elnökének jelenteni. A Területi Választmány tagjai sorából elnökséget választ, amely elnök­ből, két elnökhelyettesből áll. Háromévenként újra kell választani. Az elnökség legalább negyedévenként tart ülést. Az elnök hívja össze és vezeti. Az elnökség — megvitatja az időszerű kérdéseket, — előkészítést igénylő ügyek tanulmányozására, javaslatok kidolgozá­sára választmányi tagok bevonásával munkabizottságot létesít, •— rendelkezik a Területi Választmány céljára fordítható pénzeszközök felhasználásáról és vizsgálja ezek rendeltetésszerű felhasználását, — kidolgozza a választmányi ülés napirendjét, — ellátja — beszámolási kötelezettség mellett — két ülés között a Vá­lasztmányra háruló feladatokat. Az elnökségi ülés akkor határozatképes, ha azon az elnökségi tagok jelen vannak. Határozatait szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az a javaslat válik határozattá, amelyre az elnök is szavazott. A Területi Választmány titkársági feladatait az egy vízügyi igazgatóság területén működő választmányoknál az illetékes, több vízügyi igazgatóság területén működő társulat által létrejött választmány esetében pedig az OVH elnöke által kijelölt vízügyi igazgatóság látja el. 6. A tanácsi szakigazgatási szervek A vízügyi szervezethez tartoznak a helyi vízügyi feladatokat ellátó tanácsi végrehajtó bizottságok szakigazgatási szervei is. Feladataikat a vízügyi tör­vény végrehajtási rendelete* az alábbiakban határozza meg: * 32/1964. (XII. 23.) Korm. sz. rendelet. Ó40

Next

/
Thumbnails
Contents