Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

VI. A vízügyi igazgaztás - 1. Károlyi Zsigmond: A vízügyi igazgatás kialakulása

remvidékeken — a vízfolyásokat elzáró gátasmalmok. De általánossá vált nagy területek hadászati-védelmi célú elárasztása is. Közismert példái ennek: Szigetvár, Sárvár, Ecsed, Gyula, Temesvár stb. környéke, de ekkor zárták el a Balaton melléki várak védelmére a Balaton vízszintjét szabályozó Siót is. Mindezek hatására a korábban időszakosan vagy rendszeresen vízzel borított területek kiterjedése nagymértékben megnövekedett, egész folyóvölgyek váltak a vizek birodalmának martalékává.

Az Alföld medencéjének feltöltődése a folyók mederváltozásával és a fel - iszapolódott partok mögötti vizenyős területek keletkezésével, természetes geológiai folyamat. Amikor a középkor folyamán a magyarság ebbe a folyamatba ármentesítéssel, lecsapolással beavatkozott, tevékenysége a táj kul- turálását, gazdasági hasznosítását célozta. A török korban azonban ennek éppen az ellenkezőjéről van szó: e természetes folyamatba való rendkívül veszélyes és káros, sőt, a természet vízháztartásának egyensúlyát megbontó beavatkozásáról. Ebben ugyanolyan szerepet játszott a háborús pusztításokkal, hadicselekményekkel kapcsolatos tudatos rombolás, a védelmi célú elárasztás, mint a meghódított területek rablógazdálkodásszerű kiuzsorázása, tönkretétele, mely utóbbi a török birodalom minden részére egyaránt jellemző volt. Ez a birodalom belső gazdasági erejét rohamosan felőrlő folyamat, a meghódított népeknél alacsony fejlettségi szinten álló félfeudális, félnomád nép uralmának szükségszerű következménye, mely a talaj pusztításával a birodalom legszorosabb értelemben vett „alapjait" rendítette meg — mindenütt csaknem egyformán játszódott le. A mezőgazdasági terület minimálisra csökkent, uralkodóvá vált a (másutt félnomád, nálunk rideg-) pásztorkodás, rohamos méreteket öltött az erdőirtás. Az Alföldet és a peremvidék nagy részét ekkor fosztották meg erdőtakarójától. Ugyanekkor a mezőgazdasági területek egyre feljebb szorultak a peremvidék völgyeiben, aminek hatására megindult a talajerózió, a csapadéklefolyás, a hordalékelsodrás, valamint a folyók vízjárása is törvényszerűen hevesebbé vált.

A síkvidéki területeken az állatjárással, túllegeltetéssel tönkretett vagy a mezőgazdasági termelés megszűnésével elpusztult növénytakaró alól felszakadt a futóhomok, az agyagos mélyedésekben kiterjedő időszakos vízborítások hatására megkezdődött az elszikesedés. A „puszta”, a mocsár és a bozót az Alföld uralkodó növényformációjává vált. . .

E történeti előzmények teszik érthetővé, hogy a 18. század rendkívül elvadult vízviszonyai között hosszú ideig igen kevés eredményt sikerült elérni a vizek megfékezése terén.

A 18. század elején mind a katonai igazgatásnak, mind a kialakuló polgári igazgatásnak — a kamarának és a megyéknek — hosszú ideig a legfőbb feladata a vizek és a homok birodalmának visszaszorítása: a korábban népes területeknek újra — legalább részben lakhatóvá és művelhetővé tétele volt.

607