Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 12. Dr. Dávid László: Halastavak és tógazdaságok
legének térhódításával, többcélú hasznosítás folytán egyre jobban terjed e haltenyésztési mód is. Hazánk adottságai tógazdaságok létesítésére különösen előnyösek. Éghajlatunk a haltenyésztés — különösen nemesponty tenyésztése — szempontjából rendkívül kedvező és igen sok mezőgazdaságilag hasznavehetetlen, ki nem használt, mélyfekvésű szikes területünk van, amelyek intenzív haltenyésztésre alkalmasak. A tógazdaságok működése igen kedvező vízkészletgazdálkodási szempontból is, mivel a halastavak vízszükségletének 70%-át az öntözési idényen kívül kell biztosítani és mintegy 20%-a beilleszthető a nyári öntözési szünetekbe (pl. éjszakai órák, szombat—vasárnap stb.) és így csupán 10%-át kell az öntözési igényekkel egyidejűleg biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az öntöző- rendszerekbe telepített tógazdaságokkal növelhető az öntözőrendszerek kihasználtsága és bizonyos mértékig kiegyenlíthetők a vízfogyasztás ingadozásai. A halastavak, különösen az emeltszintű tavak igen jól használhatók öntözővíz-tárolásra, vagy belvízgazdálkodási, illetve belvízvédelmi célból belvíztárolásra. Dombvidéki területeinken a völgyelzárással létesített tavak jelentős segítséget képesek nyújtani az árvízi csúcsok csökkentéséhez. Mivel a halhús keresett exportcikk, a tógazdasági haltenyésztés számottevő valutabevételt jelent népgazdaságunknak. Végül hazánk lakosságának élelmiszerellátásában játszik szerepet, elősegíti a korszerű, fehérjedús táplálkozás terjedését. 2. A tógazdasági haltenyésztés múltja és jelene A halászat, amely szinte egyidősnek vehető az emberiséggel, nálunk is nagy múltra tekint vissza. Magyarország területén már a rómaiak is építettek halastavakat. Maradványaik a veszprémi műút mentén ma is láthatók. Hazai írásos emlékeinkben az első utalás az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevélben található, amelyben környékbeli halastavakról tesznek említést. Az ezt követő feljegyzések szerint már az Árpád-kori időkben több ezer „halasunk” volt, amelyek részben félintenzív tógazdaságok voltak, részben a folyók kanyarulatainak megfelelő elrekesztésével létesültek. A kereszténység felvételével kapcsolatban a szigorú böjti előírások miatt ugyanis nagymértékben megemelkedett a halfogyasztás. A mai méretek szerint óriási halfogyasztásról még a XIV—XV., sőt későbbi századok írásai is tanúskodnak. A korabeli lakomákon a halnak mindig nagy szerepe volt. Egy 1622-ből származó szakácskönyv 30 féle halból 189 fajta halétel leírását tartalmazza. 32 A vízgazdálkodás fejlődése 497
