Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 10. Ambrus Lajos–Najmányi László–Vaits Ferenc: Vízrendezés

A magyarországi vízrendezések fejlődését a társadalomban végbement nagyarányú átalakulások, a nagy történelmi események társadalmi-gazdasági kihatásai, a műszaki tudományok és a technológia fejlődése határozták meg. így ez a fejlődés sem volt egyenletes. A nagy eredményeket felmutató korszakokat időnként megtorpanások, sőt visszaesések szakították meg.

2.2 A magyarországi vízrendezések a múlt században és a századfordulón

A XIX. század második felében a Tisza és a Duna völgyében végzett nagyszabású árvízmentesítési munkák csak kezdetét jelentették annak az általános értelemben vett vízrendezési tevékenységnek, amelynek fő célja az árvizektől visszahódított 2,3 millió hektár terület mezőgazdasági hasznosítása volt.

Az árvízvédelmi gátak megakadályozták ugyan a folyókon levonuló árhullámok kiöntését, ezzel azonban a mentesített területek még korántsem váltak művelésre alkalmassá. A nagyobb csapadékok nyomán keletkezett belvizek időszakonként továbbra is elárasztották a síkságokat és a gátak közé szorított folyók megemelkedett árvízszintje még jobban akadályozta a víz levezetését.

Súlyosbította a helyzetet, hogy a peremvidékek dombos területeiről az Alföldre lépő patakok és erek rendezése sem történt meg és időnként ezek áradásai is elöntötték a gátak mögötti területeket. Különösen sokat szenvedett ezektől az úgynevezett külvizektől a Körösök vidéke és a Szamos— Kraszna köze.

Egy-egy csapadékosabb esztendőben a küivizekkel növelt belvizek az árvízmentesítés előtti ősállapotot állították vissza és teljesen bizonytalanná tették a mezőgazdasági termelést. Amikor a múlt század 60-as éveiben az első belvízmentesítési munkákat megkezdték, ez az ősállapot jellemezte a Tisza- és Duna-völgyi síkságainkat.

Találóan jellemzik a megindított vízrendezési munkák nyomán rövidesen beállott korszakos változásokat a korabeli krónikás szavai. „Mikor a 60-as, 70-es években a rétek vizeit kezdték leereszteni, megkondult a lélekharang a szilaj pásztor, a szilaj nyájak felett. Az eke, a pásztor örök ellensége a kiszáradtnak hitt lápokhoz mind közelebb tolakodott, azokon a fenekeken, ahol a százados aszály nem tudott úrrá lenni, úrrá lett az inzsellér keze, esze diadalmaskodott, s a rét feladta utolsó menedékét, az eke meg eltemette emlékét is.”

E korai időszakban az első feladat a külvizek szabályozása volt. Nevezetes mocsárvidékeink, a Sárrét és az Ecsedi-láp rendezéséről szó sem lehe426