Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 10. Ambrus Lajos–Najmányi László–Vaits Ferenc: Vízrendezés
48. táblázat É v Károsult terület 1000 kh-ban Kárösszegek 1000 Ft-ban Átlagérték Ft/kh 1940 1 530 918 000 600 1941 861 3 050 000 3 540 1942 1 517 910 000 600 1943 78 50 000 640 1951 130 200 000 1 540 1952 48 20 000 420 1953 250 230 000 920 1954 15 — — 1955 61 20 000 330 1956 264 600 000 2 770 1957 78 240 000 3 080 1958 40 20 000 500 1959 9 5 000 550 1960 76 49 130 650 1961 13 11 130 870 1962 36 — — 1963 466 165 300 360 1964 29 18 000 640 1965 371 692 000 1 870 1966 561 683 000 1 870 1967 487 412 000 840 csatornákon hirtelenül lezúduló belvizek esetében az értékesebb szántóföldek vagy lakott területek védelme érdekében tiltókkal és zsilipekkel kell a belvízlefolyást korlátozni, hogy a víz ki ne öntsön. A pangó vizek lefolyását viszont megfelelő sűrűségű mellékcsatornahálózattal, szállítható szivattyúk segítségével kell siettetni. A belvízlefolyás jellemző szakaszai jól felismerhetők az elöntések időbeli változását mutató görbén (88. ábra). Az első szakaszt (a) a belvizek összegyülekezése, az elöntések kialakulása jellemzi. Ez a folyamat még nagyobb síkvidéki vízgyűjtő területek esetében is csupán egy-két napig tart. Ebben a szakaszban a lefolyást nem igen lehet befolyásolni. A belvízelöntések maximális kiterjedése tehát nem jellemzi a műszaki művek kiépítésének mértékét, az elsősorban a természeti tényezőktől (csapadék és talajviszonyok) függ. A második szakaszban a főcsatornák és a torkolati művek (zsilipek, szivattyútelepek) teljesítőképességének van nagy jelentősége. A harmadik szakasz (e) a pangó vizek levezetésének (a belvízrendszer kiürítése) felel meg, ekkor a mellékcsatornáké és szívóárkoké a főszerep. A belvizek levezetésének eszközei síkvidéki területeinken csaknem kizárólag nyílt csatornák (fő- és mellékcsatornák), a lefolyást szabályozó tiltok és zsilipek, és a folyók torkolatánál épített szivattyútelepek. 423
