Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 9. Illés György: Ásvány-, gyógy- és hévízhasznosítás
A hévizek (termálvizek) hasznosításának hazánkban nagy múltja van. A természetes források alakjában a térszínre jövő melegvizek hasznosítása a rómaiak idejére nyúlik vissza, akik a budai észak—déli törésvonal mentén felszálló források vizével az aquincumi település fürdőit táplálták. A budai melegfürdők a török időben is nevezetesek voltak. Annak megállapítását, hogy az ország nagy területén van lehetőség hévízkészletek felhasználására, csak a kútfúróipar kifejlődése tette lehetővé. 1866-ban Harkány ban 37 m mélységből, egy évvel később pedig Budapesten a Margitszigeten, majd a Városligetben kereken 1000 m mélységből Zsigmondy Vilmos tárt fel mesterséges úton meleg vizet. Ezek a vizek általában karsztos képződményekből származnak. Az alföldi hévíztartó képződmények ekkor még nem voltak ismertek, 1925-ben kezdődött meg a feltárásuk Hajdúszoboszlón. A kezdeti eredmények után megindult az ország hévízkincsének a közben kifejlesztett, korszerű technikai eszközökkel történő feltárása és a szénhidrogénmezők kutatása során számos alkalommal hévizet is tártak fel. A kutatások ebben az időszakban még ötletszerűek voltak, a tervszerű hévízhasznosítás csak az utóbbi évtizedben kezdődött, amikor a gazdasági élet fejlődése egyre inkább sürgette új energiaforrások feltárását. 1.1 A hasznosítás története 7 Porózus víztartókból 50 C - not me/e l^= qebb hévíz feltárására a/ka/mos területek 86. ábra. Magyarország 50 °C-nál melegebb vizet termelő kútjai 397
