Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 7. Illés György: Vízellátás, csatornázás

vízszint elő süllyesztve, de a következő utánpótlási viszonyok és csekély vízigény miatt biztonságos vízellátást nyút.

Várpalota, dunántúli szénbányászatunk egyik központja, oly nagy arányban fejlődött, hogy vízvezetékkel való ellátása már nem tűrt halasztást. A mostoha hidrogeológiai adottságok miatt egyetlen megoldásként itt is karsztvízművet kellett építeni. A nyugalmi karsztvízszint alá mintegy 6 m-rel lesüllyesztett 30 m mély betonozott aknából az első hónapokban kitermelt mintegy napi 1500 m3 vizet azbeszt- cement nyomóvezeték szállította a 400 m3 ürtartalmú szolgálati medencébe és onnan a fogyasztókhoz. Ez a mű szintén csak első része, alsó övezete a városi víz- szolgáltató berendezésnek. További kiépítése a későbbiek során történik. Az itt alkalmazott megoldás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert a vízmű nem tudott alkalmazkodni a vízszint fokozatos süllyedéséhez és a későbbiekben mindössze napi 400 m3 vizet szolgáltatott. Az itteni tapasztalatok mutattak rá először arra, hogy a karsztaknákat 6 m-nél ncgyobb (18—20 m) mélységre kell a nyugalmi vízszint alá süllyeszteni.

Új szocialista városunk, Dunaújváros is korszerű vízmüvet kapott. Az ivó- és háztartási vizet a dunaparti kavics a telepitett csáposkutak, illetőleg csőkét szolgáltatják és első ütemben 2000 m-es nyomócsőhálózat szállítja a fogyasztókhoz.

Vízvezetéképítéseink új állomása volt a székesfehérvári-csóri vízmű építése. A város eddigi vízellátását szolgáló sóstói és aszalvölgyi telepek nem tudták a rneg- növekedett igényeket kielégíteni. A Székesfehérvár közvetlen közelében végzett hidrogeológiai vizsgálatok nem vezettek eredményre. A gravitációs ellátást biztosító iszkaszentgyörgyi karsztforrások magas hőfokuk miatt nem voltak alkalmasak hasznosításra, Megfelelő mérlegelés után a Székesfehérvártól nyugatra mintegy 13 km-re fekvő csőri források vizének felhasználása mellett történt döntés.

Nagyvárosaink közül többnek a vizművét kellett a nagyobb kultúrigények, vagy az ipar fejlesztése következtében előálló lakósszámnövekedés miatt bővítenünk, így pl. Debrecenét.

Említésre méltók azok a kezdeti törekvések, amelyek az elmúlt években a nagyobb átmérőjű nyomócső-kérdés megoldására irányultak. 1952-ben hazánkban is megindultak a vasbetoncsőgyártási kísérletek a Hunziker-rendszerű pergetéses eljárással, továbbá a vibrálással való csőgyártás. A kísérletek nem hozták meg a kívánt eredményt.

1.42 A községek vízellátása

Nemcsak a városok vízellátásának fejlődése indult meg, hanem a községeké is. Településhálózatunk rendkívül szerteágazó volta, településeink szerkezetének, pl. az alföldi tanyai településeknek rendkívül kedvezőtlen elrendezése miatt a vízvezeték építésével —- megfelelő anyagi eszközök arányában — nagyon nehezen juthattunk előre. így tehát folytatni kellett az Országos Közegészségügyi Intézet által megkezdett közkútépítési programot, és a lehetőségekhez képest gyorsításáról kellett gondoskodni. A 20 év előtti fejlesztés kezdeti időszakában egyes községek rendkívül elmaradottak voltak. A felmérési adatok birtokában azonban már megfelelő tervszerűséggel le316