Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 3. Szappanos Zoltán: Folyók és tavak szabályozása

Az 1940-es években e szakaszon jégtorlódást előidéző és a hajózást korlátozó mederelfajulással középzátony képződése indult meg. A szabályozás hatására e helyen is kedvező mederviszonyok alakultak ki.

Ezután került sor az Apostag—dunaegyházi kanyar szabályozására (1566—1564 fkm). A szabályozást itt is domborúparti keresztgátakkal és homorúparti vezetőművel hajtották végre. Az 1941. évi jegesárvíz-katasztrófa alkalmával Apostag községnél szakadt át a töltés. Egyesek a gátszakadást az árvízi meder, a hullámtér szűk voltának tulajdonították. A tulajdonképpeni oka az volt, hogy az 1565—1564 fkm között a meder sekélyebb volt, mint a csatlakozó szakaszon, ezért 4,0—4,5 m vastag jégtorlasz képződött. A szakadásnál a védgát is alacsonyabb volt, mint a szomszédos helyeken. E szabályozás kiegészítéseképpen, az 1956. évi árvízkatasztrófa következtében a solti mellékág lefolyási viszonyait is rendezték.

Dunaföldvár-déli országhatár (1560—1433 fkm) közötti szakaszon a folyószabályozás elsődleges célja volt az árvizek és a jég kedvező levonulásának elősegítése, de emellett fontos szerepet játszott a hajózási viszonyok megjavítása is.

Az első tevékenység a legelfajultabb kanyarulatok átmetszése és partbiztosítások építése a települések és árvízvédelmi töltések védelmére. Az első nagy átvágásokat Ordas-déli országhatár (1538—1433 fkm) között 1843— 1910. évek között hajtották végre, zömmel azonban még a múlt században (a bogyiszlói, imsósi, a sirinai, bédai átvágások). Ezek több mint 40 km-rel csökkentették a folyószakasz hosszát. Az első partbiztosítást 1864-ben Mohács város védelme érdekében építették, de számos község sorolható fel, ahol partvédőművet építettek, így Ordas, Paks, Úszód, Fájsz stb. Ezek a partbiztosítások még helyi jelentőségű beavatkozások voltak.

Az első összefüggő középvízi szabályozási tervet 1894. évben készítették.

Felülről lefelé haladva a tervszerű középvízi szabályozási munkákkal, az első világháború előtt Fajszig (1505 fkm), illetve a nagy bogyiszlói és néhány további átmetszést kihagyva, Bajáig jutottak. A Sió-torkolat feletti bogyiszlói és a többi átmetszések befejező munkáira 1945 után került sor. A Baja alatti szakaszon a felszabadulás előtt csak néhány meglehetősen rossz vonalozású partbiztosítást és a Mohács alatti Cigány sziget menti mellékág elzárását építették meg.

A további szabályozás legfőbb feladata — elsősorban a Sió-torkolat— Országhatár közötti 65 km hosszú Duna-szakaszon — a szabályozási munkák kiegészítése, illetve befejezése, mert elsősorban e szakaszon találhatók még zátonyos és éles túlmélyült kanyarok (pl. a Sárosparti), melyek jégtor- laszképződésre hajlamosak.

224