Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai

Éppen szikes vizüknek köszönik gyógyító erejüket a dunapataji Szelídi-tó (44 ha), a nyíregyházi Sós-tó (8,2 ha), a hajdúszoboszlói szikes tó (4,1 ha), az orosházi Gyopáros tó (3,7 ha) és a Kakasszéki tó (1,4 ha). Az utóbbiakat mélyfúrású kutak meleg vize táplálja és a meleg sem elhanyagolható gyógy- tényező.

A mélyebb tavak vizére jellemző a víz hőmérsékleti rétegződése. A levegővel közvetlenül érintkező vízfelszín hőmérséklete csaknem megegyezik a levegőével, míg a fenékhez közeledve nyáron hidegebb, télen melegebb a víz. (Tudvalevő, hogy a víz sűrűsége 4 C°-on éri el maximumát.) A hazai sekély tavakban, amelyeknek vizét a szél könnyen felkavarja, ez a rétegződés ritkán és alig mutatható ki.

A víz évi középhőmérséklete 11,5—12,5 C° (másfél-két fokkal több, mint a levegőé). A Balaton lapos partsávjában, szélcsendes meleg napokon a víz 8—10 C°-kal jobban felmelegszik, mint a tó belsejében, és a hőmérséklet maximuma elérheti a 31 C°-ot. (A rendkívül sekély víz és a finom homok mellett ez teszi a Balaton déli partját a kisgyermekek eszményi nyaralóhelyévé.) Éjszaka megfordul a helyzet: a part közelében 4—6 C°-kal erősebb lehet a lehűlés. A vízhőmérséklet minimuma — természetesen — 0 C°.

4.2 Mocsarak és vizenyős területek

Noha a múlt század nagyszabású vízimunkálataínak következtében az ország hatalmas mocsarai — a Nagy-Sárrét (45 000 ha), a Kis-Sárrét (30 000 ha), az Ecsedi láp (34 000 ha), a Balatoni Nagyberek stb. — eltűntek, a térkép még mindig 1824 helyen tüntet fel 5 ha-nál nagyobb kiterjedésű vizenyős területet, együttesen 117 700 ha kiterjedésben. A vizenyős területek összesített felszíne tehát 1,3-szer akkora, mint a tavaké. És időnként ez a terület is többszörösére növekszik.

Az Alföld sík felszíne és a kötött, vízzáró talaj okozta rossz lefolyási viszonyok miatt állandó harcra kényszerülünk a vizekkel, amelyek igyekeznek visszahódítani egykori birodalmukat. Olyan rendkívül nedves esztendőkben, mint 1940—42-ben, rendre 890, 580, ill. 870 ezer hektárt borítottak el hazánkban a tavaszi belvizek, és bár a szivattyútelepek több mint másfél millió m3 vizet távolítottak el, 15—23 ezer hektár kiesett a termelésből.

A vizenyős területeknek 9/10 része a nyár folyamán kiszárad vagy jelentéktelenné zsugorodik, és csak 4,1%-a járhatatlan, igazi mocsár (60 helyen 4800 ha). További 6,5% nehezen járható (52 helyen 7700 ha), míg a többit járhatónak (1658 helyen 96 600 ha) vagy foltokban mocsarasnak (53 helyen

10 A vízgazdálkodás fejlődése

745