Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

III. Dr. Lászlóffy Woldemár: Magyarország vízviszonyai

Az ország három nagy tavára vonatkozó legfontosabb adatokat a 27. táblázat tartalmazza. A sorrendben következő természetes tavunk, a Tatai Nagytó, nagyságrendileg kisebb náluk, vízfelülete mindössze 2,09 km2.

Jelentékeny kiterjedésű az Alföld három nagy halastava: a hortobágyi (12,7 km2), a szegedi Fehértó rendszere (8,4 km2) és a biharugrai (5,0 km2). A 2 km2-t még további 5 tógazdaság tavainak vízfelülete múlja felül. Legnagyobb köztük a sárbogárdi (4,4 km2).

Tavaink közös vonása a csekély vízmélység, ami nagymértékben kedvez a parti nádasok térhódításának. A Velencei-tó felületének pl. csak 40%-a sík víz, a Fertőt nyugat felől átlag 2—3 km széles parti nádövezet szegélyezi, amely a déli, magyarországi részen 5—6 km-re bővül.

A sekély tavak a tápláló vízfolyások hordalékának feliszapoló hatására igen érzékenyek — gondoljunk a Balaton keszthelyi öblére —, de ugyanakkor a lapos partok élénk fürdőélet kialakítását tették lehetővé. A Balaton déli partjának bársonyos fövenye évről évre nagy tömegeket vonz.

4.11 Vízjárás

Tó csak olyan terepmélyedésben alakulhat ki, amelynek felszíne vízzáró és lefolyása nincs, vagy korlátozott. Étiből következik, hogy a tavak vize az ősz beálltával, amikor a párolgás erősen lecsökken, gyarapodni kezd, és ez a folyamat mindaddig tart, amíg a lefolyás és a párolgási veszteségek ismét felül nem múlják a tóra hulló csapadék és a hozzáfolyás együttesét. A tavak vízállása tehát szeptember—októbertől a március—áprilisban bekövetkező maximumig emelkedik — ez a víz felhalmozódásának az ideje —, majd az ősz beálltáig süllyed. A legkisebb és a legnagyobb vízállás időpontja a csapadékjárástól és a túlfolyó emésztőképességtől függ, és a monoton apadást a nyári félév esőzései annál könnyebben szakítják meg, minél nagyobb a tó vízgyűjtőterülete és minél kisebb hozzáképest a vízfelület. A csapadék mennyiségén kívül ez az utóbbi két tényező szabja meg a vízszint ingadozásának a határait, amelyeknek lehető leszűkítése nélkül a tó partján nem fejlődhet a kultúra.

Mivel a tó táplálását a természet szabja meg, az emberre csak a lefolyás szabályozása marad: a tó vizét elvezető meder bővítésével és a túlságos leapadást megakadályozó zárózsilip építésével. A vízszintszabályozás különösen fontos a magyarországi sekély tavaknál, mert a víz emelkedése széles parti sávot érint.

747