Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
20. A Körösök kialakulása
A Fehér-Körösön a hullámtér tisztán tartásán kivül más szabályozási feladat nincs. A Fekete-Körösön a békési duzzasztó üzembe lépésével a tetőpontokban az eddigiektől eltérő partállékonysági kérdések vetődnek fel. A fenntartás során a meglévő partbiztositásokat az új duzzasztási szint fölé kell magasítani. Néhány helyen szükség van a rendkívül éles töltéskönyökök korrekciójára is. A Kettős- és Hármas-Körösön néhány tetőpont bevédése szükséges. A Sebes-Körös felső szakaszán folyamatos mederfenntartás szükséges, a meglévő adottságok (szűk töltéstáv, túlszélesedő meder, kanyargás! hajlam) okozta nehézségeket egyelőre nem lehet feloldani. A Körösök mindegyikénél aktuálissá vált a töltések altalajának vizsgálata a veszélyes rétegtalálkozások megállapitása céljából. Éppen az 1980. évi békési töltésszakadás tette tudatossá, hogy a töltéseket keresztező hajdani medernyomok közül némelyik veszélyezteti a töltések biztonságát (Mike K. 1981). Kanyarulati viszonyok: A Körösök szabályozásának egyik fontos alapelve volt, hogy egyenesek mentén rövidíteni kell a meder hosszát, ill. kanyargását. A Körösök szabályozásánál emiatt az egyenes szakaszok megszaporodtak. Részesedésüket a 35. táblázat ismerteti. Az egyenes medrekről azóta kiderült, hogy azok a folyó legstabilabb szakaszai (Laczay X., 1974. p.53). Az ivekkel, kanyarokkal szabályozott szakaszok viszont élénken változtak a szabályozások után is. A kanyarok az 1968. évi mérések adatait tükrözik. A Körösök magyarországi szakasza kanyarfejlődés szempontjából a következő csoportokba sorolható: — Mesterségesen létrehozott egyenes szakaszok, amelyek ezt a vonalozást különböző okok miatt, középvizi szabályozási müvek nélkül is változatlanul megtartották. Ide tartozik a Fehér- és Kettős-Körös Gyula-Békés közötti szakasza, valamint a Hármas-Körös néhány rövidebb szakasza. Ezekkel a továbbiakban nem foglalkozunk. — Mesterségesen létrehozott egyenes szakaszok, amelyek azonban az alapvető szabályozások óta - a formák kölcsönhatása miatt - ebből a vonalazásból kilendültek és kisebb-nagyobb mértékben kanyarogni kezdtek (Mike K. 1987). Ide tartozik a Sebes- -Körös országhatár-Berettyó-torkolat közötti szakasza. .— Átmetszésekkel szabályozott folyószakaszok, ahol a régi, természetes és túlfejlődött kanyarokat többé-kevésbé összefüggően átvágták. A meghagyott régi kanyarok továbbfejlődtek, de továbbfejlődtekmaguk az átmetszések is. Lényegében olyan időszakos duzzasztással befolyásolt szakaszokról van szó, ahol a fejlődés kiinduló állapota a mintegy 100 évvel ezelőtt elvégzett átmetszéses szabályozás volt. A Körösök kanyarulati viszonyainak vizsgálatához a Vizrajzi Atlaszok hely- szinrajzai alapján meghatároztuk valameny- nyi kanyar paramétereit (36. táblázat). A hatalmas adattömeg nehezen értékelhető, az egyes kanyarok adatai pedig önmagukban és külön-külön csak közvetve hasznosithatók. Ezért a részletes táblázat alapján a paraméterek jellemző átlagértékeit a folyó szakaszai szerint csoportosítva mutatjuk be. A kanyarviszonyokról nyert általános képet a 35. táblázat foglalja össze. A Fekete-Körös kivételével minden folyó teljes hosszának durván a fele egyenes szakasz. Az álkanyarok a hossz 5-20 %-át teszik ki. A valódi kanyarok aránya a Sebes-Körösön a legkisebb. A Kettős- és Hármas-Körösön majdnem a folyóhossz fele, a Fekete-Körösön pedig kétharmada valódi kanyarokból áll. A valódi kanyarok fejlettsége alig éri el a jellemző alsó határt, illetve a Sebes-Körösnél valamivel alatta is marad. Az iv- és húrhosszak átlagértékei lefelé haladva növekednek, összhangban azzal a tapasztalattal, hogy a kanyarok méretei a torkolat felé egyre nagyobbak lesznek. Nyilvánvaló, hogy a Sebes-Körösön egy olyan kényszerű kötöttség áll fenn,ami az optimális kanyarméretek, illetve a fejlettség létrejöttét és rögzítését nem teszi lehetővé, de nincs is rá szükség. A jövőben csak a meglévő állapot rögzítésére van lehetőség. A Berettyó alatti szakaszon a kanyarok fejlettsége nagyobb, bár itt is számos álkanyar található. A jelenlegi gyakorlatban ezen a szakaszon beavatkozásra csaknem kizárólag b töltések védelme miatt került sor. Ezért célszerű a fejlődő kanyarok rögzítését megfelelő időpontban és állapotban elvégezni és nem várni meg, mig a már túlfej lett, rossz vonalozású kanyar közvetlenül fenyegeti a töltést. Nyilvánvaló, hogy igy a vonalozás nyugodtabb, egyenletesebb lesz, a mederalakulás kiegyensúlyozottabb és a bevédett part könnyebben tartható. A Fekete-Körös kanyarulatai jóval fejlettebbek. Az összes kanyar kb. egyharmada meghaladja az 1,1-es fejlettségi határt,az álkanyarok száma jóval kisebb. A Kettős- és Hármas-Körös kanyarjainak fejlettsége - azokon a szakaszokon, ahol a kanyargás és nem az egyenes átmetszések a jellemzők - lényegében hasonlóak. Az időben való beavatkozás kérdése itt részben a duzzasztások»részben a közbenső hosszú egyenes szakaszok miatt másképpen jelentkezik. Ha ugyanis két egyenes szakaszt összekötő ivet valamilyen jól beilleszthető méreten túl engedünk fejlődni, a kanyar alatt könnyen ellenirányú kanyargás alakulhat ki és az addig stabil egyenes is mozgásba jöhet. A megelőző beavatkozás be- hát itt is igen fontos.
