Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
22. Összefoglalás
rokká válnak (258. ábra), vagy pedig túl- fejlödve összetett órliskanvarulatokat hoznak létre (259. Sara) »melyekben minden szürflexiö önálló kanyarulattá alakulhat, miközben az egész kanyarulat semmit sem halad (vagyis az inflexiós pontok távolságát felező pont helyben áll). A kanyarok lefüződése egyetlen mederfejlődési tipus esetében sem szükségszerű. Tipusos haladó kanyaroknál egyáltalán nem következnek be, fejlődve haladóknál a leggyakoribb (260. ábra),a túlfejlődő, ill. elfajuló kanyarok esetében pedig csak a legritkább esetben fordul elő. Ez utóbbi esetben ugyanis e szakaszon nagyon lecsökken a folyó esése, és ezzel egyenes arányban a folyó munkavégző képessége is. A kanyarfejlődési tipusok kialakulását elsődlegesen a vízhozamnak, a meder esésének és hordalékosságának kölcsönhatásai határozzák meg, de közvetve nagy szerepet játszik a mederágy minősége, és a szintváltozásokban tükröződő kéregmozgás is. A kanyarok haladása- fejlődése, valamint a meder oldalazása és beágyazódása egymással is dialektikus kölcsönhatásban van (vagyis összefüggnek egymással).Ha pl. a meder intenziv beágyazódásban van, a kanyarok haladása, ill. növekedése lelassul. Ha egy kanyargós szakaszra az erőteljes haladás a jellemző, a kanyarok fejlődése és beágyazódása jelentéktelenné válik. Ha pedig a meder erőteljes kitérésben van, vagy hasonló intenzitású kanyarfejlődés jellemzi, mind a haladása, mind a beágyazódása nullára csökkenhet, sőt átmenetileg ellenkező előjelű haladás és feltöl- tődés is előállhat. Az egyes változásokra felhasznált energia ugyanis összesen nem lehet nagyobb, mint a folyó munkavégző képességét kifejező energiamennyiség. Az eddig felsorolt kölcsönhatások mind helyszinrajzi vetületben mutatkozó mederformák között állanak fenn. A kölcsönhatások azonban a hossz-szelvény és kereszt- -szelvény menti mederalakváltozásokra is érvényesek. Ha például a hossz-szelvény bármely nagyobb szakaszán (akár tektonikai elmozdulás , akár mederkotrás, akár kanyarátvágás, vagy természetes lefüződés következtében) a mederfenék szintje jelentősen alább száll, ez mind a fölötte, mind az alatta levő mederszakaszra elfajulást veszélyt jelent. Elsősorban a kisvizi meder hajózási problémáit idézheti elő. A mélyebb mederfenék felé ugyanis felgyorsulnak a fenékáramlások,a meder hátrarágódása következhet be a középvizi sodorvonal mentén, az egyenetlen eróziós folyamat pedig zátonyok képződéséhez vezethet. Hasonló elfajulás elkerülése miatt ügyelni kell arra, hogy a mederben előforduló teljes kavicskészletből csak annyi kerüljön kitermelésre, a- mennyi a mederben a biztonságos kisvizi hajózást nem veszélyezteti, vagy pedig gondoskodni kell a kitermelt anyag pótlásáról; a mederfenék kiegyenlítéséről. Hossz-szelvény vonatkozásában a sza- bályozási müvekkel kényszeritett pálya hatása a mederfenék változásaiban is tükröződik. Kanyarok esetében pl. a mederfenék relativ állandósága és a lassú, folyamatos mélyülés jellemzi a medret. A töltések közé szorított kanyargó meder esetében már lefüződések és kanyarvándorlások is változatosabbá teszik a mederfenék alakváltozásait. A kanyarátvágások pedig gorombán beleszólnak a hossz-szelvény menti mederváltozásokba. Az átmetszést ugyanis rendszerint vezérárok ásásával kezdik, és a főág fokozatos elzárásával folytatják, vagyis magával a folyóval alakíttatják ki az új medret. A folyó ilyen módon nagy tömegű helyi hordalékanyagot indit vándorlásnak, 696 ábra Óriáskanyarulat a Tiszán
