Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)

13. A Tisza kialakulása és mederváltozásai

mok mentén jelentkező ofiolitok (Szepeshá- zy K. 1975, 1977) azt jelzik, hogy e vona­lak mentén szubdukció is lezajlőtt.vagyis e szerkezeti vonalak mélyrehatóak voltak. Szepesházy K■ szerint a Kárpát-medencében kimutatható négy nagy, bázisos iniciális magmatitokkal, ofiolitokkal kisért mély­törés közül három a medence alföldi terü­letén húzódik át. Az alsókrétánál idősebb pelites képződmények dinamometamorfózisa (kőzetmozgások révén bekövetkezett minősé­gi átalakulása) nagyobb, mint a Kárpátoké (Szepesházy K. 1974). Erre utalnak a pusz- taszöllősi, az Ebes-hajduszoboszlói és a Bükk D-i részén mélyült fúrások. A neogén kéregmozgások, melyek a Kár­pátok külső övét (a flis-vonulatot) fel- gyürték, a medence alatt összepréselt tö­meget már mint egységes kéregrészt talál­ták, de már bizonyos merevsége ismét kia­lakult. Nem úgy azonban, ahogy azt Prinz Gy. (1914) és Schmidt E.R, (1957) feltéte- lezte, hanem valahogy úgy, ahogy Wein Gy. (1972) és Kőrössy L. (1963. p.165) látta, ill., felismerte. A fedőhegység képződményei közül a paleogént csak nagyon korlátozott kitérje- désben találjuk az ország keleti felén, vagyis a Tisza-járta területen. A nagy tor­lódások után ugyanis a kivastagodott ké­regrész emelkedni kezdett, szárazulattá vált és rajta a lepusztulás hatalmasodott el. Kisebb eocén-előfordulások mellett (Debrecen, Nádudvar) a Bicskei-med. kör­nyékétől a Sajó-völgyéig terjedő oligocén agyagok, márgák a paleogén legjelentősebb képviselői a tárgyalt területen. Rétegtani vonatkozásban sokkal jelen­tősebb a neogén. A miocén tengeri képződ­mények is nagyobb elterjedésüek, ugyanis az alsó miocén vulkáni tufák is jelentős vastagságban halmozódtak fel (205. ábra) .A Nyírségben pl. az 1000 m-es vastagságot is elérik (UrbancsekI1977. p.19). A viszonylag jelentős kiterjedésű mi­océn sekély tenger a pliocénben még nagyobb területet hóditott meg^ Üledékei vízföld­tani vonatkozásban is jelentősek. Az alsó­pannon legalsó, durva üledékszintje azon­ban a cementáltsága miatt nem igen haszno­sítható hévizfeltárásra. Ezt agyag és márga-összlet fedi, majd a felsőpannon ha­tárán újabb durva-üledék van, de ez is eléggé kompakt, cementált és ráadásul sós is a benne tárolt viz. A felsőpannoniai homokok azonban már hasznosithatók héviz-feltárásra is. A dur­vább üledék-rétegek tektonikus vonalak men­tén egymással kommunikálnak és egységes vázrendszert alkotnak (ürbancsek J. 1977. P. 21. ) A felsőpliocén (levantei) üledékek fi­nom szemcséjük miatt vizföldtanilag általá­ban kedvezőtlenek. Bizonyos vonalak mentén azonban a felsőpliocénben is képződtek ki­terjedt homok-rétegek. A negyedidőszaki képződmények között viszont nagyon sok a jó vizadó-folyóvizi durva üledék. Vastagságuk helyenként a 600-700 m-t is eléri. A pleisztocén fekü felszint ábrázoló térképen neotektonikai vonalakat is láthatunk, melyek az alaphegy­ség szerkezetének megújult törései (35.áb­ra) . A negyedidőszaki hordalékkúp elemzése alapján azegész vázrendszer fejlődéstör­ténetére fény derült. Az egyes üledékrit­musok legdurvább képződményeit térképeken ábrázoltuk,s igy a Milankovich-Bacsák féle elmélet (Bacsák Gy. 1955) szerint kb. 40.000 évenkénti vizrajz vonalait sikerült rekonstruálnunk. Az eseményekből a szerke­zeti mozgások időbeli változásaira, ten­denciáira, ütemére és mértékére is viszony­lag pontos adatokat kaptunk. A pleisztocén rétegsor és szerkezet igy az eddigi talál­gatások és becslések szintjéről az exakt adatokkal jellemezhető feltárás szintjére emelkedett. Ebben felbecsülhetetlen segít­séget nyújtottak a Földtani Intézet alap- furásai és a velük kapcsolatos publikációk (Rónai A. 1972, 1973, 1975, Franyó F.1966, 1978, 1980) . 13.3. Az ős-Tisza kialakulása A Pannóniái-tó feltöltődése és a hegy­ségkeret nagy intenzitású kiemelkedése mi­att az Alföld a pliocén végére szárazulat­tá vált. A Kárpátok vonulata az Északi Kö­zéphegységgel és az Erdélyi Középhegység­gel együtt nagyon intenziven emelkedett .Az Alföld csak részlegesen követte az emelke­dést; a részmedencék ugyanakkor vagy süly- lyedőben voltak, vagy nagyon lemaradtak az emelkedésekben. A fiatal szintváltozások jellemzésére elég, ha arra gondolunk, hogy - a nagyarányú lepusztulás ellenére - a Pannoniai-tó üledékeit az Erdélyi-medence szélein ma 1500 m-es magasságokban is meg­találjuk (Prinz Gy. 1936, p. 207), mig az Alföldön a hajdan szárazulattá vált panno- niai térszint helyenként ÍOOO m-rel a ten­gerszintje alatt ütötte meg a fúró. A szá­razulattá vált Alföldön alakulhatott ki a vízhálózat, melyet hazánkban a mai Tisza- -vizrendszer ősének tekinthetünk. A felsőpliocénvégi vízrendszer a mai adatok alapján, nehezen ugyan, de viszony­lag jól rekonstruálható. Talán a Kárpát­medence lefolyó tavából előbb átfolyó rész- tavak alakultak, majd ebből a "fluvió-la- kusztrikus" vízrendszerből alakult ki ké­sőbb a pleisztocén folyamán a mai felszini vízrendszer. A keletkezett folyók a sza­kaszjellegüket vízhozamuk, hordalékuk és esésük változásától függően változtatták. A pliocénvégi Tiszáról Sümeghy J, ál­tal alkotott átfogó kép az úgabb vizsgála­tok alapján nem lényegesen változott, csak pontosabbá vált. Kétségtelen azonban, hogy az Alföld lejtési viszonyai mások voltak, mint a maiak. A Szatmári-sikság magasabb volt, mint az akkori Nyirség, s a Bodrog­közzel és Rétközzel együtt dél felé lej­370

Next

/
Thumbnails
Contents