Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
12. A dunántúli nagyobb állóvizek kialakulása és változása
Permi képződmények a Velencei hegység nyugati lejtőin (Pátka közelében) és a hegység északi szegélyén (Vadász 1960. p. 52. á.83) fordulnak elő konglomerátumok formájában. A konglomerátum gránitot nem tartalmaz (ez is feltételezni engedi a gránit-vonulat fiatalabb korát), aplitot és fiHitet azonban igen, ami arra vall, hogy az itteni aplit és fillit csakugyan perm előtti képződmény. A tengeri kifejlődésü perm feltehetően csak a vízgyűjtőtől keletre található meg. A tó vízgyűjtőjében a mezozoós kőzetekből csak a triász fordul elő. A triász kifejlődése - alsó tagozatában - a Bala- tonfelvidékihez hasonlit (Vadász 1960. p. 52. 83). Észak felé szeizi és kampili rétegeket fúrásokkal tártak fel. Csákberény határában azonban a felszínen előforduló mészmárga és agyagmárga is a werfeni emelet kampili alemeletébe tartozónak látszik (Vadász 1960. p.81). A vízgyűjtőn kivül ugyan, de a gránit övtől délre eső seregélyesi fúrásban is hasonló kifejlődésü alsótriászt találtak. A triász felszini előfordulásainak legjelentősebb tömegét a középső és felsőtriász dolomitok alkotják. Csákvár-Gánt-Csákberény táján előforduló diploporás és szaruköves dolomit feltehetően ladini és karni,a csák- berényi szaruköves mészkő pedig a felső- trisáz karni emeletbe tartozik. A legnagyobb felszini elterjedése azonban a nóri fődolomitnak van, melynek alsó része tömött és likacsos dolomitból, felső része pedig fehéres sárgás, tetején márgás, mészköves betelepülésekkel tagolt, vékonysávos, ill. kristályos (cukorszövetü) dolomitból áll. A triász képződmények a terület felszínének 14,7 %-át (88,2 km2-t) alkotják.Fedett formában azonban az alaphegység felszínének több mint a felét épitik fel. Az alaphegységre vonatkoztatott szerkezeti felépítése is elég összetett. Több feltolódá- si felülettel is kejl számolni, noha ezeket még nem tárták fel. (A fiatalabb mezo- zóos képződmények hiányzanak.) Hidrogeológiai vonatkozásban rendkívül nagy e rétegek jelentősége, mert ez a főkarsztviz tároló-kőzete. Nagy részét ugyanis repedezett karsztosodó karbonátos kőzetek alkotják, melyek a ráhulló csapadékot a főkarsztviz-tározóba juttatják és ott nagy tömegben tárolják. A paleogén szárazföldi, édesvizi, sekélytengeri es eruptiv (eocén andezit) kőzetekből áll, mely csaknem egészében vízzárónak minősül. Elterjedése nem jelentős; felszini előfordulása a vizgyüjtő területnek kb. 1,6 %-át teszi ki (10 km2). Elfödött része sem jelentős. A neoqén és kvarter üledékek már a vizgyüjtő területnek több, mint kétharmadát boritják. Miocén mészkövek Vértesacsa környékén fordulhatnak elő. A neogén-kvar- ter ossz letet pliocén beltavi, pliocénvégi és eopleisztocén folyóvízi üledékek, valamint a pleisztocénvégi eolikus homokok és löszök alkotjők. A hajdani tóval boritott területeken pedig holocén láptalajok, tőzegrétegek és tavi iszapféleségek csak kisebb területen fordulnak elő. Vízföldtani vonatkozásban a pannóniai durva és közepes szemcséjű homokok, valamint a kis elterje- désü levantei és pleisztocén folyóvízi üledékek jöhetnek számításba produktiv vizadó rétegek gyanánt. A fedőhegység szerkezete is összetett. Elsősorban a nagy vízszintes elmozdulások, torziós mozgások tördelték össze a vizgyüj- tőterületet. A vízföldtani vonatkozású adottságokat összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a paleozóos és annál idősebbnek tartott tömeges és metamorf-kőzetek apro- zódott és mállott felső része vizvezető réteg gyanánt viselkedik. A mezozóos karbonátos kőzetek - mint a főkarsztviz tározói - vízföldtani vonatkozásban a legjelentősebbek a vizgyüjtő területen.A karsztvíz felszine 105-125 m A.f. szintek között van. Az emberi beavatkozások (vizemelések) előtt a nyugalmi vizszint 140-160 m közötti magasságban volt. A XIX. század óta sokat változott. A viz hőfoka az északi mezozóos főkarsztviz-tározóban 90 és 30°C között van. A Vértes-hegységben hideg a karsztvíz, délkelet felé átmegy a langyos és melegvizek kategóriájába. A vizgyüjtő legdélibb szögletében héviz fakasztása is lehetséges. Rétegvizek elsősorban felsőpannóniai homokokból, homokkövekből, valamint levantei (ill. eopleisztocén) és pleisztocén homokrétegekből fakadnak. A Velencei-tó a vizutánpótlását a lehullott csapadékból, a talajvizekből és a beletorkoló kis vizhozamu patakokból nyeri. Ezek közül már egyetlen forrás sem közvetlenül a karsztviztározóból fakad. A fedőhegység vizháztartása sem egészen független a karsztviz-háztartásától. Közvetve tehát e források hozama is csökkenhet a karsztviz-szint jövőbeli süllyesztése révén. 12.3.3. A_tó_medencéjének_kialakulása_és_a Velencei-tó_keletkezése A tó és környéke a mezozóikumtól a felsőpannonig csaknem folyamatosan szárazulatot alkotott. A felsőpannonban viszont kétségtelenül tavi képződmények ülepedtek le a tó környékén. A pliocén végén a tó a Dél-Alföld irányába visszavonult és a területen megindult az eróziós-akkumulációs átrendeződés. Az Ős-Duna a mai Velencei- -tótól kissé délebbre iveit át a Sárrétről az Alföld felé. A vízfolyások ekkor az ős- -Duna felé tartottak. A mai tó-medence még a pleisztocén végén sem létezett. A lösz alatti és lösz fölötti kavicsos homokokból arra lehet kö/et- keztetni, hogy a vízfolyások még az óholo- cén elején is zavartalanul átfolytak a területen, sőt még a mai medence-fenék magasabb szinten lehetett, mint a tó mai déli partja, mert ott letarolódás volt, mig a déli parton üledékfelhalmozódást lehet megállapítani. Ha elfogadnánk Ádám L, (1955) megállapitásait azt azzal egészítenénk ki, hogy a medence térszínét elsősorban a fel- sőpliocén és pleisztocén eleji eróziós tevékenység egyenetlen tönk felületté csiszolta. A würmi lösz alatti kavicsos fo-
