Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
12. A dunántúli nagyobb állóvizek kialakulása és változása
Vendl, M., 1928: Sopron környékének földtani térképe. M= 1:25 OOO, Sopron Vendl M., 1929: Sopron környékének földtana I. Vendl M., 1933: Adatok Sopron és Brennberg geológiájához. Vendl M., 1938: Bentonit a fertőrákosi (Kreisbach) lajtamészkőből Sopron közelében.—Földt . Közi. 68. Vendl M., 1960: A Dunántúl és a Keleti-Alpok kristályos alépítményeinek kapcsolatáról .— Mitt .Geol . Ges . Wien, 51. Wessely G. , 1961: A Hainburg-i hegy földtana.— Jahrb. Geol. B.A. 104. Wien Wieseneder H., 1930: A Wechel-sorozattól keletre lévő kristályos alaphegység kőzettani vizsgálata.—Anz.Akad.Wiss. Wien Wieseneder H.. 1932: Az Alpok keleti szegélyének ősi kristályos tömegének metamorfózisával kapcsolatos tudomány.-Min. petr. Mitt. 42. Leipzig Wieseneder H. , 1937: A Keleti-Alpok peremi ősi kristályos tömeg metamorfózis vizsgálatával kapcsolatos kiegészítések.— Min. petr. Mitt. 48. Lepzig Wieseneder H.. 1952: A nehézásványok eloszlása az északi belső-alpi Bécsi-medencében és ennek földtani jelentősége.— Verh. Geol.B.A. 2. füzet Wien Wieseneder H. , 1953: Az üledékek nehézásványainak a mállás és diagenezis okozta átalakulásáról.—Erdöl u. Kohle 6. Winkler-Hermaden A., 1957: Földtani erők és alkotások (^Geologisches Kräftespiel und Landforming") c. könyv, Wien Woletz G, . 1950: Törmelék a kőzetek nehézásvány vizsgálata a Bécsi erő körzetéből.— Jahrb. Geol. B.A. 94. Wien 1. Wolf H.. 1870: Sopron város és környéke (Földtani térképpel) .— Jahrb. Geol.R.A. 20. Wien 12.2. A Balaton kialakulása és partváltozásai Hazánk legnagyobb állóvizének kialakulásáról ugyancsak számos elmélet látott napvilágot. Sok irányú és nagy számú kutatás folyt a részletek feltárása céljából, mégis azt kell mondani, hogy vannak még bőven tisztázatlan kérdések is. Ilyen pl. a tó medencéjének kialakulási körülménye és kora is. Szükséges áttekinteni vázlatosan, hogy ki mivel járult hozzá a kérdések tisztázásához és azt is, hogy milyen tévedések csúsztak be a tények magyarázatába. Azért szükséges ezt ismerni, hogy az elavult szemléletek minél hamarabb a tudomány-történelem archívumába kerüljenek és ne zavarják a tisztán látást. 12.2.1. Kutatástörténéti_áttekintés Id■ Lóczy L. (1913) még elsődlegesen szél által kivájt (deflációs) pliocénvégi medencének tartotta a balatoni teknőt, melyet később a tektonika finomított. A Tapolcai medencében talált "sarkos kavicsok" alapján következőket irta a deflációról: "Sehol Európában nem ismerek még olyan helyet, ahol a pliocén kor óta a szél deflációját olyan biztos nyomokkal és éles mértékkel lehet kitüntetni, mint Tapolca környékének sikságán. A Szentgyörgy-hegy körül eltakarított réteg vastagsága megüti a 180-200 m-t." Abban a későbbi kutatók is egyetértettek, hogy a denudáció erről a környékről kb. 200 m vastag üledéket eltávolított, de a későbbi vizsgálatok azt is bizonyították, hogy ezt a hatalmas lepusztulást nem lehet a pllocán vágj defláció számlájára irnl. A pllpcén éghajlata - amint azt már Bulla B. (1943) kihangsúlyozta - nem is volt sivatagi, mint amilyennek Lóczy L. (1913) és Cholnoky J. (1906) elképzelte, melyben a szélnek ilyen nagymértékű felszínalakító hatása lehetett volna a Kárpát- -roedencében, mégis a kortársaink között tehát emberöltővel később, még több kutató a szél erózióját hangsúlyozza ki. Jaskó S. (1945, 1946) pl. ezt döntő tényezőnek tartotta. A szél által mélyített teknőt Id■ Lóczy L. (1913, p.515) szerint tektonikus mozgások kis medencékre tagolták. "Valamennyi geológiai és paleontológiái adatom azt bizonyltja - irta Lóczy L. (1913, p. 516) -, hogy ezek a medencék a pleisztocén kor elején támadtak helyi tektonikus behor- padások következtében" , - majd megállapította, hogy az egységes víztükör a pleisztocén legvégén alakult ki. Megállapításait később többen próbálták cáfolni, a legújabb kutatások azonban több tézisét igazolták . A pliocén végén a Pannóniai-tó Sümeghy J. (1955) szerint - a Dráva-Szla- vóniai süllyedék fel visszavonult. Az ős- -Duna pedig, melynek eddig a Kisalföldön volt a deltája, a durva hordalékától ott megszabadulva délebbre pedig a felsőpannó- niai üledéket pusztítva, Szlavónia felé követte a pliocén tó visszahúzódó partjait, miközben a Dunántúlon K-ről a Bakony kisebb vizeit, Ny-ról pedig az Alpokról lezúduló nagyobb patakok vizét és hordalékát fölvette . A felsőpliocén kori Ös-Duna különböző irányokban harántolta tehát a mai balatoni vízgyűjtőt (Sümeghy J. 1955 és 50-51.ábra) , de még a pleisztocén elején is ezt a területet pásztázta véqig (Marosi S., 1970; Góczán L, 1960/a; Mike K. 1975, 1983). A Balaton környékéről lepusztult 200 m vastag pliocén-üledékért Mike K. (1975,1983) elsősorban ezt a vízrendszert tette felelőssé (1976és 55. ábra). A mai "Somogyi- -dombvidék" akkori sikságát oldalazó erózióval letaroló Ős-Dunát törések terelték vissza a Dráva felé. A pliocén-végi és pleisztocén eleji nagy ős-folyó drávai átfolyásának vonalait sikerült mélyfúrások adatai révén megtalálnia. A fúrásokkal feltárt ősmeder-nyomok szerinte arról tanúskodnak, hogy az ősfolyó vízhozama,mely e vidéken áthaladt,a mai Dunánál is nagyobb lehetett (190.,197. ábra).
