Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
12. A dunántúli nagyobb állóvizek kialakulása és változása
(Szádeczky-Kardoss E. 1947). A Bécsi-medence tavának átfolyása a Bruck-i kapun át ezen a területen haladt dél felé -Szádecz- ky szerint -, mely a későbbiek folyamán az Ős.Duna egyik szakaszává alakult. Ennek üledékanyaga halmozódott fel a pleisztocén elején a Párndorfi-platón és alakult a ké- _ 183. ábra sőbbi események során terasszá. A folyó az emelkedőben lévő területet tönk-felületté gyalulta az eopleisztocén folyamán, de a günz jegesszakasz után a Dévényi-kapu felé vette útját, s a Parndorfi "kavicsmezőt" teraszként hagyta hátra (183. ábra). I E. D-É-i irányú földtani szelvény (Ta ube r nyom án) i <oa mBf „Pandorfi-plató "- 1000 5 1X) 15 2 0 25 A dél felé visszahúzódó Pontusi-tó- rendszer még az eopleisztocén folyamán is a Duna folyását meghatározó tényező;erózióbázisa volt. A hegységek intenziv kiemelkedése megnövelte a mellékfolyók hordalékmennyiségét, melyet az Ős-Duna a Kisalföldre érve nagy tömegekben rakott le. Beleütközve saját hordalékkúpjába arra kényszerült, hogy a relativ mélyedés, vagyis a mai Fertő-medence felé vegye az útját.Megkerülte tehát a Párndorfi-platót és befordult a Fertői-öblözetbe, letarolva a pannoniai és felsőpliocén rétegek emelkedő részét. Majd a mai Marcal-völgye felé kanyarodott. Innen dél felé vette az útját. Az eopleisztocéntől kezdve a holocénig folyamatosan volt a Dunának olyan ága is, mely (az intenziven töltődő kisalföldi hordalékkúp hatására) a Fertő területén haladt át. A pleisztocén folyamán e területen a Duna saját hordalékanyagát is letarolva bevágódott és (a pleisztocén-eleji felszínhez viszonyítva kb. 30 m-es szint- különbséget okozva)öblözetet vésett ki a Parndorfi terasz mögött (185-188. ábra). A tó déli részén (a magyarországi területen) a sekély fúrások két sorozatát mélyítette le a Győri VÍZIG. Anyagából ásványvizsgálatok (13. táblázat) és palino- lógiai vizsgálatok is készültek. A fúrások anyaga pollen vonatkozásban ugyan szegényes volt, Miháltz Istvánné azonban a rétegek megközelítő korát ezek alapján is meghatározhatta (184. ábra). Az üledék nehézásvány-összetétele alapján is az utóbbi (tölgykorszaki) patakok hordalékának merőben más a jellege, mint a mogyoró-koriakénak. A nagyobb és mélyebb mogyorókori medrekben a homokok gránát részesedése 50-56 %-os, akárcsak a Duna hordalékáé, mig e kisebbekben csak 20-30 %-os. A tavi üledékek megjelenése a tő magyarországi részén - megállapításaink szerint - tölgy-korszak (szubboreális) második felében volt, tehát a magyarországi Fertő-szakasz sokkal fiatalabbnak látszik, mint ahogy azt az eddigi kutatók feltételezték. A tó fenekén kimutatott 8.000 évesnél idősebb mocsári képződmények a tó déli részén tehát csak a vízfolyások ártéri üledékei lehetnek. A Duna würmi és még a holocén boreá- lis (kb. 7000 évvel ezelőtti) eróziós-akkumulációs tevékenységének nyomai azonban nemcsak a Fertő környékén vannak meg,hanem délkeleten a hajdani medrek kisalföldi folytatásában is; a kavicsok fedőrétegvastagságát ábrázoló térképeken (Mike K.1980, 1983), valamint az IGCP téma keretén belül végzett kutatások rekonstrukciós térképein (189. ábra) is jól láthatók. A Párndorfi-plató keleti le jtőitől déli-délnyugati irányba haladó természetes kavics-töltések, melyeket a Duna épitett, lezárták kelet felől az öblözetet és ezek kialakulása után a pleisztocénkori Ős-Duna már nem járhatott a Fertő medencéjében. A lassan tovább süllyedő medencét azonban a patakok, források, a felfakadó talajviz és a ráhulló csapadék vize tó-medencévé alakította. Azóta a Fertő kiterjedése és mélysége az emlitett vizutánpótlás és a párolgás
