Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
6. A Bakonyér, a Concó és Átalér kialakulása az Ős-Vág, Ős-Nyitra, Ős-Zsitva hordalékkúpján
kát) az akkumuláció folyamata agyagmentes homokos kavics és kavicsos homok felhalmozódásában folytatódott. Ez a felhalmozás volt területünk legnagyobb arányú kavicslerakódása. Az egész területet takarósze- rüen borította be. Keletkezése klimatikus változásokat is tükröz ugyan, de a szerkezeti mozgás(az északra való billenés) nem kis szerepet játszhatott a törmelékanyag mennyiségének hirtelen megnövekedésében. Ezután új völgybevágódás következett, melynek csapásvonala már a közben lezajlott hegységszerkezeti mozgásokat is tükrözi. A völgyek töréseket és a redőteknő- ket követik. Futásukból biztosan megállapítható, hogy az általános lejtősödés ebben az időben már ÉÉNy-i volt. A bevágódás a szakaszjelleg megváltozását jelzi, mely ugyancsak visszavezethető a kiima kisebb ingadozására és a tektonikus mozgásokra, melyek ebben az esetben kimutathatóan egybeestek a kiima melegebbé válásával. Eddig főleg Ős-Nyitra-Zsitva történetéről beszéltünk, ezután az Általér múltjáról, ill. annak emlékeiről lesz szó, miközben ugyanazt a hordalékkúpot elemezzük tovább. Újabb klimatikus változások és szerkezeti mozgások tükröződnek abban, hogy ezek a völgyek is feltöltődtek. A klimatikus viszonyok változását nemcsak a folyók szakaszjellegének megváltozása, vagyis az akkumulációs tevékenysége jelzi, hanem a törmelékanyagban megjelenő málladék is, szemben az előbbi időszak kavicsos homok és homokos kavics lerakódásával. Az agyag megjelenése a folyók törmelékkúpjában kétségtelenül nagymértékű szakaszjellegváltozást is mutat, de legfőképpen az éghajlat melegedését, mely a mállási folyamatokat erősen fokozta. A kavicstakaró is erősen pusztulásnak indult. A völgyek feltöltött szakaszait követhetjük a 882, 1085, 1083, 877, 962,863, 829, 911 és 954 sz. fúrások mentén a 968, 1066, 861/26, 253, 861/27, 861/22,861/16, 861/24, 261/11, 866, 1060, 846, 920, 838, 550, valamint a 229, 230, 231, 861/25, 861/21, 861/13, 861/22, 861/2, 872, 233, 235, 236, 1137, 1136, 256, 1010, 979, 692, 690, 1003, 627 és 901 sz. fúrások mentén. Ez utóbbi ággal párhuzamosan, attól keletebbre is húzódik egy hasonló hordalékanyaggal feltöltött völgy, mely az 1038, 1002, 851, 1034, 844 és a 841.számú fúrások mentén nyomozható. Az eddig tárgyalt völgyekkel kapcsolatban szerkezeti mozgások mutathatók ki, melyek a lejtősödést is döntő módon megváltoztatták. Ez a mozgásfázis megfordította az eddig dél felé tartó vízfolyásokat északias irányba és megkezdte a kavicsréteg redőzését és elvetését. Ezzel a mozgásfázissal hozható kapcsolatba az ún. "Keszthely-Gleichenbergi hátság" viszonylagos kiemelkedése is,mely a Duna folyását kelet felé; a mai Visegrádi-szoros felé fordította, valamint a vizsgált terület kavicstakarójának enyhe redő- zése is, melyet a 161-162.ábrák világosan bizonyítanak. A pleisztocén kavicstakaró redőire már 1938-ban Szádeczky K.E. (1938) is utalt és Pécsi M. (1959, p.84) is megemlékezik róluk. Az újabb mederbevágódás kisebb patak jelenlétére utal, mely nem messziről jött, hanem a Vértes előterének vizét szállította területünkről északnyugati irányba. Az újabb bevágódási szakasz újabb csapadékosabb időszakot jelez, esetleg a hegység újabb, kisebb méretű kiemelkedését is jelzi . Az újabb meder is feltöltődött, mégpedig a környező kavicsok áthalmozódása révén. A kisebb szemcséket a patak tovább- szállitotta, a nagyobb szemcséket azonban lassan lerakta és feltöltötte saját medrét. A meder nyomvonalát északkelet felől a 897 és 937-es fúrások jelzik. A főága a 273, 262, 267, 264, 229, 232, 239, 233, 1013, 1197, 1133, 1130, 1136, 1135, 1002,980,867, 959 és 1052.sz. fúrás mentén haladt. A kéregmozgások következtében létrejött enyhe redők és éles törések a vízfolyásokat a szerkezeti vonalak felé vonták, és igy megindult a völgyek vándorlása a szinklinálisok és a vetődések okozta térszíni mélyedések felé (162. ábra). újabb éghajlati változás is bekövetkezett, amely újabb völybevágódásokat eredményezett. Területünk kialakult kavicstakaróját ebben az időszakban alaposan módosította az erózió. A kiemelt területeken a kavicstakaró nagyobb foltokban teljesen letarolódott,csak kisebb szigetroncsok (tanúhegyek) tanúskodnak arról, hogy ez a terület is hasonló fejlődésen ment át, mint a többi. A szerkezeti mozgások miatt .lejjebb" csúszott patakok előző völgyét agyagos homok, a későbbi elhagyobb medrét pedig futó-homok borította be (162. ábra). A mozgások a felszínen északi lejtősödést és rajta a mai vízrendszerhez hasonló patakhálózatot hoztak létre. Az újabb völgyek sem maradtak azonban változatlanok napjainkig,mert agyagos homok és folyami homok töltögette fel. A feltöltött mederhálózatot a részletes földtani térképek szemléltetik (159., 160, 161. ábra). melyekből világosan kitűnik, hogy ennek bevágódásakor már megvolt a mai szerkezet. Az is megállapítható, hogy azóta nem történt nagyobb méretű dőlésváltozás ezen a területen. Ezután alakult ki a mai vízhálózat, mely tökéletesen tükrözi a pleisztocénben kialakult és megújult szerkezeti vonalakat. A folyamatot megkíséreltük a földtörténeti események idősorrendjébe is beilleszteni, nemcsak a részletesebben vizsgált terület furásadatainak figyelembevételével, hanem az egész környék rétegtani adatai alapján. A günz jeges szakasz elejére esik a völgyhálózatnak a feltöltődése, mely még a pleisztocén előtt vágódott be. A feltöl- tődés anyaga kavicsos agyag volt,mely alatt helyenként vörös, babérces agyag is előfordul (oroszlányi 428.sz. fúrás). Ez arra utal, hogy a günz jeges-szakasz ezen a tájon nem volt hideg, száraz éghajlatú, mert jelentős málás zajlott le. A vörös 213
