Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
6. A Bakonyér, a Concó és Átalér kialakulása az Ős-Vág, Ős-Nyitra, Ős-Zsitva hordalékkúpján
A térképek és szelvények összevetéséből világosan kitűnik, hogy bizonyos szerkezeti formák, melyek a széntelep fekü- szintvonalas térképen mutatkoznak, a kavicstakaróban is jelentkeznek. Az a tény, hogy a vetők és redők méretei a széntelep elmozdulásának méreteivel általában azonosak, arra enged következtetni, hogy több vonal mentén az elmozdulás a negyedkor folyamán keletkezett. Ezt bizonyltja az is, hogy a felszin domborzata hiven tükrözi a szerkezeti viszonyokat. A terület negyedkori szerkezetét is - akár az idősebb rétegeket - töréses jellegűnek kell mondanunk, bár a rögök össze- préselődése miatt redők is létrejöttek. A redők, hajlatok tengelye Ny ÉNy-KDK-i csapást követ. A hajlatok szintkülönbsége a 30 m-t is eléri. Törések közül az É-D és K-Ny-i rendszerbe tartozók mentén mutathatók ki nagyobb pleisztocén vetődések. Ki kell emelnünk azonban a negyedkori vízszintes elmozdulások jelentőségét is, amelyek helyenként egy-egy törés egyenes vonalú el- nyirásában, a rögök parkettás eltolódásában, másutt iveit csapásé törésvonalak mentén jelentkeznek (L.: 157. ábra). Vízszintes elmozdulásokkal magyarázható a délköri rendszerbe tartozó törések D felé széttartó sugaras elrendeződése is, melyhez társul a K-Ny-i rendszerbe tartozó törések K-ről ÉNy-felé való ivelődése (157.ábra). A vízszintes elmozdulások főként a hegység hajlitásra való igénybevételére vezethetők vissza, mely a hegység előterében nemcsak a morfológiában, hanem a szerkezetben is nagyszerűen tükröződik. A hajlitásra való igénybevétel korára értékes adatokat szolgáltat az' Oroszlányi szénmedence szerkezeti térképe (157.és 158. ábra). Nézzük meg pl. a XVI-os, XIX-es aknamező határvetőjét, ill. annak folytatását mindkét irányba. A karéjos törés egyes szakaszai idősebb vetődések. Az új vető karéjos jellegű megújulása azonban, egészen fiatal lehet. Miből következtethetünk erre? A karéjos törés, mely a hegység hajlitási igény- bevételével, ill. torziós mozgásával alakult ki, két délköri törésvonalat is átmetszett. A karéjos törésen túl a délköri vetők kb. 100 m-rel K-ebbre tolódva folytatódnak É felé. A meridionális vetők az oli- gocént is az alsóeocén széntelep mértékével vetették el, amiből az következik,hogy felújulásuk kora oligocén utáni lehet.A karéjos törés kialakulása viszont még ennél is fiatalabb kell, hogy legyen, hiszen azokat is átmetszette. Mit mondanak a földtani szelvények? A 162. ábra a 904 és 1052. sz. fúrás között harántolja a nevezett törést. A szelvény szerint a törés harántolta az eocén össz- letet, de az oligocént már észrevehetően nem vetette el. A szelvénytől 200 m-nyi távolságban lemélyitett 1307-es sz. újabb fúrás azonban a vetővel párhuzamos keskeny leszakadást tárt fél, melybe már az oligocén rétegek is besüllyedtek.' Mindez bizonyltja, hogy a hajlitó igénybevétel Ny-i részen összepréselődéssel, K-i részen la- zulásos beszakadással a vetőnek ezen a szakaszán is érvényesült. A XVII-es akna területén (a fúrások szerint) az oligocén összlet vetődése is az alsóeocén széntelep vetődési magasságával azonos. A 163. ábra, valamint a 157. és 158.sz. térkép adatai arra engednek következtetni, hogy a karéjos törés létrejötte már a kavicstakaró lerakódása után keletkezett, tehát a Stille- -féle "pasadenai" mozgásfázis idején - melyet én dunai fázisnak neveztem el - az ó- pleisztocénban. Az a tény pedig, hogy a vető legnyugatibb szakaszán függőleges elmozdulás még az oligocén rétegekben sem mutatható ki, arra enged következtetnünk, hogy - mivel a hajlitás elől az egész rög- pászta kelet felé tért ki, - a lazulás nyilván a keletibb részeken jelentkezett.A rögegység Ny-i részén, ha történt is fia- talabbkori elmozdulás, az csak zárt jellegű, vízszintes elmozdulás lehetett. A hajlitásra való igénybevétel - mely nemcsak nagyban; az egész hegységvonulaton érvényesítette hatását, hanem kicsiben ezen a területen is, - a redőtengely irányával párhuzamosan is létrehozott lazulásos töréseket . A Vértes ÉNy-i előterének pleisztocén törmelékkúpja nemcsak a feküszintjének domborzata alapján tükrözi nagyszerűen a negyedkori szerkezeti mozgásokat, hanem a benne kimutatott jégkorszakbeli völgyek révén is. 6.3. A hordalékkúp és a patakok fejlődéstörténete A Vértes előterét ma már nem egészen összefüggő, de eléggé kiterjedt kavicstakaró boritja. A kavics minősége, ill. a törmelékanyag összetétele (a fúrások és feltárások alapján) mind horizontális, mind vertikális irányban bizonyos különbségeket mutat. A különbségek adtak lehetőséget arra, hogy (azonos jellegű kavicsok térbeli helyzetét vizsgálva) a-kavicstakaró fejlődésére fény derüljön. A kavicstakaró fejlődéséből pedig az egész terület negyedkori fejlődésére, sőt - a terület sajátos földrajzi helyzete miatt - a Dunavölgy fejlődésére is jelentős következtetéseket lehetett levonni. Az itteni kavicsok pleisztocén korát talán még nem mindenki tekinti egészen bizonyítottnak , mindenesetre ma már általában nem vitatják. A kavicstakaró anyagában édesvizi mészkő kavicsok is előfordulnak és pleisztocénre jellemző a fauna anyaga is (Pécsi M. 195 9) . Erősen vitatott azonban a kavicsos réteg eredete. Sümeghynek azon feltevését, mely szerint a Vértes-Ge- recse vonulat ÉNy-i előteréből a pannon rétegeket a levantei ősfolyók pusztították le (Sümeqhy J, 1955), Ádám L. (1959) megpróbálta bizonyítani és abból a Duna fejlődéstörténetére is igyekezett következte210
