Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
6. A Bakonyér, a Concó és Átalér kialakulása az Ős-Vág, Ős-Nyitra, Ős-Zsitva hordalékkúpján
6. A BAKONYÉH, A COHCÚ ÉS ÁTALÉR KIALAKULÁSA AZ ÖS-VÁG, ÖS-NYITRA, ŐS-ZSITVA HORDALÉKKÚPJÁN A Vértes és Gerecse nyugati előtere a földtörténet során olyan helyzetekben volt, hogy a hátramaradt üledékek nyomán fontos adatokat szolgáltatott az egész Dunántúl ősvizrajzi alakulásának feltárásához. 6.1. Kutatástörténeti áttekintés Már Strausz L. (1952) felhivta a figyelmet a Dunántúl középső részének kavicsaira, de Pécsi M. (1955) már bizonyos rendszert is felfedezett a kavics-vonulatokban. Arra figyelt fel ugyanis, hogy a kavi csvonulatok a Móri-süllyedék felé tartanak. Pécsi (még ekkor) a Duna átfolyásának bizonyitékait vélte felismerni a kavicsokban. Ádám L. (1959) azonban anyagvizsgálatokkal is bizonyitgatta, hogy a "Móri- -árok" kavicsa a felvidéki patakokból ered, nem dunai eredetű. A Vág, a Nyitra és a Zsitva tartott a "Móri-árok" felé. A Duna azokat csak később,a visegrádi áttörésekor fejezte le, ill. gyűjtötte össze. A Cuha, a Concó-patak és az Általér pataka e hajdani vizfolyások völgytorzóiban keletkeztek a Duna áttörése után. A Vág, a Nyitra és Zsitva egyesült folyója ugyanis a Duna eopleisztocénkori drá- vai átfolyása idején a Móri-süllyedéken át a Szegedi-süllyedék felé tartott (Ádám L. 1959, Mike K. 1963). A Duna visegrádi áttörése után természetesen - a szerkezeti mozgások miatt megváltozott orográfiai dőlésviszonyoknak megfelelően - a kavicsok É-felé szállitódtak vissza, igy a koptatottság is a felső rétegekben É-felé haladva tovább nőtt (Mike K. 1963) . Az orográfiai dőlések pleisztocén eleji változását a Vértes ÉK-i előterében Mike K. (1963) részletes elemzéssel bizonyította. A Vág, a Nyitra és a Zsitva eopleisztocénbeli móri átfolyása tehát ma már aligha vitatható. A Duna visegrádi "áttörése" után a Bakonyér, a Conco-patak és az Általér a hajdani felvidéki patakok vonalain ellenkező lejtésű medret alakított ki. Jelentősebb vízhozamuk azonban sohasem volt, esésük is kicsi volt. A pleisztocén folyamán reagáltak ugyan az éghajlatváltozásokra, de teraszokat nem építettek, hanem a kéregmozgásokra vándorlással válaszoltak. Az Általér keletkezéséről és változásairól a Vértes ÉNy-i előterének elemzései derítettek fényt (Mike K. 1963). Érdemes azonban e kérdéssel részletesebben is foglalkozni, mert a lezajott kéregmozgások nem csak vízügyi vonatkozásban érdekesek, hanem a negyedkori földtörténet, a rétegtan és általában az egész ősvizrajzi fejlődéstörténet, a negyedkor kutatása vonatkozásában is. Régebben még a bányászat is hasznát látta. A negyedkori kéregmozgások mechanizmusának felderítése egy-egy bányaterületen komoly segítséget nyújtott a bányaviz elleni védekezés preventív intézkedéseiben, valamint a cementáló fúrólyukak telepítésében is, amikor még nem alkalmazták a vizszintsüllyesztést. A fiatal kéregmozgások nyomai utalnak ugyanis arra, hogy mely irányú törések újultak meg és váltak a karsztvíz-áramlás csatornáivá. A negyedidőszaki üledékek pedig tömedékanyag vonatkozásában jöhettek számításba. 6.2. A terület vázlatos földtani áttekintése E vizfolyások területén az alaphegység mezozóos képződményekből áll,mely tektonikusán nagyon össze van tördelve, felszíne le van pusztulva. Erre a felszínre települtek az óharmadidőszaki képződmények többszöri lepusztulási szakaszokkal tagolt üledékképződéssel. Gazdaságilag legjelentősebb képződményei a kréta végén és eocénelején áthalmozott bauxitok, valamint az eocén és részben az oligocén (formai”) kőszéntelepek. Az egyenetlenül mélyebbre süllyedt területeket felsőpannóniai üledékek borították be, melyeket általában negyedidőszaki eolikus ill. fluviatilis üledékek takarnak. Az idősebb képződmények általában a szerkezeti vonalak mentén kerültek a felszínre. Az oroszlányi és pusztavámi barnakőszén-medence területén érvényesülő kéregmozgások kutatása során a negyedidőszaki mozgásokat elég részletesen sikerült kimutatni (Mike K. 1963). E célra 5 db térkép és több földtani szelvény készült a vizsgált területről. A térképek a2Vértes-hegység előterének mintegy 16 km -nyi területét ábrázolják, mégpedig olyan részét, melyen a legmegbízhatóbb fúrások a legnagyobb sűrűséggel harántolták a pleisztocén kavicsos réteget és utána lehatoltak az alsó-eocén széntelep fekvőjébe is. A 157. ábra a Vértes előterének (a széntelep feküszintjéré vonatkoztatott) szerkezeti térképe, a felszin földtani képződményeit is ábrázolja. A 158. ábra egy részletesebben vizsgált terület részletes szerkezetét mutatja be. A 159. ábra a kavicstakaró kiterjedését ábrázolja a kavicstakaró feküszintvo- nalaival, és az újpleisztocénkori üledékekkel feltöltött völgybevágódásokat.Rajta vannak természetesen a pleisztocén szerkezeti formák vonalai is. A 160. ábra a kavicstakaró fedőszintvonalait ábrázolja a negyedkori szerkezettel és a kavicsanyag összetétele alapján kimutatott ópleisztocén folyóvölgyhálózatot . A 161. ábra a vizsgált terület felszíni földtani képződményeit ábrázolja a felszíni szintvonalakkal és a mai patakhálózattal.
