Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
5. A Marcal kialakulása
le is tárolódott és erre települt helyenként az említett levantei üledék. A folyóvízi üledékben a szárazföldi csigafajok (pl. a Tacheocampylea Doderleinii) is kezdenek megjelenni, jelezve a közeli vízmentes területeket, ahonnan ezek bemosódtak. Az éghajlat a baltavári és jánosházi gerinces fauna-leletekből Ítélve szemiarid sztyepklima lehetett. Erre utal az is, hogy a homokra helyenként mészdus anyagok rakódtak le, melyek beszáradt tavak maradványai lehetnek (Góczán L. 1966. p.89). Ilyen látható pl. a Jánosházi temető melletti téglagyárnál az Unió Wetzleris homok fölött. Ezután a területen már olyan vizrajz alakult ki, mely durva hordalékot is szállított. A kavicsos homok még a bazalt-sapkás tanuhegyek tetejére is eljutott.A Csobánc északi kőfejtőjében pl. olyan keresztrétegzett kavicsos homokot tártak fel a bazalt fölött, melyre mésziszap települt (Hike K. 1976, 1980). A környék kiemelkedése után a pleisztocén eleji erózió eltávolította a bazalt környékéről nemcsak a felső pliocén folyóvízi üledéket, de a felsőpannoniai ossz let nagyrészét is. A bazalt-lepények csak kisebb-nagyobb területszigeteket óvtak meg a lepusztulástól, s. ezek mintegy tanúi maradtak a hajdani térszínnek és rétegtani viszonyoknak. A szakirodalom emiatt "tanuhegyeknek" is nevezi azokat. A kemenesháton és a bazaltsapkás tanuhegyek tetején található kavicsok keletkezéséről már Szádeczky-Kardoss E. (1938) német tanulmánya is hiteles adatokat közölt. A megállapításait azóta Góczán L. (1966) és Mike K. (1976) csak megerősítette. Az „ös-Rábával” kapcsolatos elgondolásokat azonban az utóbbi szerzőknek kissé módosítaniuk kellett, amennyiben az ős-Duna átfolyásával is számolni kell ezen a területen. Pécsi M. (1959) az ős-Duna pleisztocén-kori átfolyását, sőt a környékbeli kavicsok pleisztocén korát is kétségbevonta. Elsősorban abból a meggondolásból tette, hogy a kavicsokból hiányzik a bazalt. A kérdés azonban nagyon leegyszerűsödik, mihelyt az ősfolyó haladási irányát is figyelembe vesszük. Az első kérdéscsoport igy Hangzik: hol érinthette ez az ősfolyó a bazalt-kitöréseket, mely irányból jött és merre tartott a bazaltos terület elhagyása után? A másik kérdéscsoport pedig igy fogalmazható meg: Mennyi törmelék kerülhetett a folyóba az akkori bazaltokból, volt-e aprozódás egyáltalán, s ha igen, megmaradhatott-e az a bazaltos hordalék az erózió akkori intenzitása mellett a környéken? A harmadik kérdés: a szállítás irányában vájjon nem található-e meg ma is a bazalt törmelék-anyaga? Az első kérdésre azt kell mondanunk, hogy az ős-Duna ÉNy-ról jött és D. ill. DK felé tartott. A bazalt előfordulásokat lényegében a Tapolcai medence tágabb értelemben vett környékén érte el, noha voltak kisebb kitörések északabbra is, de azokból aligha pusztíthatott még akkor az erózió, hiszen ott feltöltődés, akkumuláció volt folyamatban. Mellékfolyói pedig K-ről és Ny-ról, vagyis a Bakony felől és az Alpokból érkeztek. A másik kérdéscsoportra azt válaszolhatjuk, hogy nem sok törmeléke lehetett. A bazalt-láva szilárdan ellenállt a lepusz- titást végző éghajlati tényezőknek, elsősorban a csapadéknak, mely a környezetet intenziven mosogatta, a bazalt azonban dacolt a csapadékkal és a meleggel. Törmelék tehát alig került a folyóba belőle. A bazalt szétesése, fizikai és kémiai szétmál- lása elsősorban az ópleisztocénben és ho- locénben volt jellemző. Ami pedig bekerült a folyók hordalékába, azt a bővizű folyók innen feltétlenül továbbszállíthatták. A harmadik és egyben legdöntőbb kérdésre pedig elmondhatjuk, hogy a szállítás irányában bizony van bazalttörmelék az ősfolyó hátrahagyott üledékében. A Bakony felől jövő mellékfolyók esetében erre utal a Devecser tágabb környékén előforduló pleisztocén kavicsokban a bazalt jelenléte (Dudich E.-Hőriszt Gy. 1964. p.21) az Ős-Duna esetében pedig a Ba- laton-környéki kavicsokban a bazalt több- -kevesebb arányú előfordulása (Mike K. 1980. p. 329-330). Az „Ős-Rába" kavicsában egyáltalán nincs szükség, hogy bazalt legyen, hiszen az alig érintett bazaltos területeket. Nem állja meg a helyét tehát Góczán L. (1966) azon feltételezése sem, mely szerint "Az Ős-Rába kavicsa a Győri- -medence legmélyebb kavicsrétegei között kereshető; közöttük a bazalt kavics is" (i.mü p.101). Góczán L. (1966. p.102) valószínűen téved abban is, hogy a Lesence- -Völgy minden kavicsát, a Billegei-erdő kavicsával és a Kemenes-háti kavicsokat genetikai vonatkozásban egységesnek veszi. A kavicsok korát is "vagylagosan" tárgyalja, mondván, hogy azok vagy felsőpannonbeliek, vagy az idős pleisztocénből valók. A ne- hézásványvizsgálatok arra engednek következtetni , hogy a Lesence-völgyben mind a két féle kavicsüledék képviselve van. A völgykitöltés, a völgytalp kavicsanyaga pleisztocén legelejéről való ős-Duna - kavics lehet, mig a völgy szélein előforduló kavicsok részben pliocén-koriak (Mike K. 1976, 1980). A kavicsokban lévő fagyékek csak arra utalnak, hogy azok a würmben már ott voltak a mai helyükön. A Kemeneshát kavicsszintje alatt is van egy kavicsos lepel szint, melyben a kavics vörös agyagba ágyazva fordul elő. Id. Lóczy L. (1913. p.445-446) és Cholnoky J. (1918. p.122-124) is az ős-Zala terasz- -maradványainak tekintette. Ferenczi I, (1924) szerint ez nem is igazi terasz,csupán a Kemeneshát lenyesett felszine. Szádeczky-Kardoss E. (1938. p. 215-223) a Lóczy-féle elgondolást látja valószínűnek, mig Góczán L, (1966. p.103) inkább Ferenczi szemlélete mellett foglal állást. Az újabb kutatások tükrében Somogyi S. (1960) ennek korát a pleisztocén günz jeges-szakaszába helyezi. Ez közelíti azt a szemlé-
