Mihályfalvy István: Öntözéses növénytermesztés 2. (Agrártudományi Egyetem Öntözéses-Meliorációs Főiskolai Kara, Szarvas, 1974)

Olajnövények termesztése - A napraforgó

Növényápolása Kedvező időjárás esetén a vetést követő 6-8 napon sorol a napraforgó. Mihelyt a sorok jól látszanak 7-8 cm mélyen kapáljuk meg. A későbbiek során 5-6 cm mélyen kapáljuk. Általában 2-3 kapálásban szokás részesíteni. A gyors növe­kedésű, agresszív növény főként 20-30 cm-es magasságáig igényli a gondos ápo­lást, ezt követően a gyompkat elnyomja. A napraforgót 4-5 leveles korában kel egyelni. A későbbi egyelés már nem olyan hatásos, mert a növények felnyurgulnak, vékonyszáruak lesznek. A napraforgó vegyszeres gyomirtását az A 1114 és a hazai gyártmányú Merkazin használatával megoldottnak tekinthetjük. Mindkét szerből ha-ként 2,5-3,0 kg szükséges, melyet 400-500 liter vizben feloldva a vetéssel egyidőben, vagy vetés után kell kipermetezni és a talajba bedolgozni. Jó gyomirtó hatás érhető el ha-kér.t 25 liter Prevenol, illetve 10 liter Nexoval szerekkel, melyeket 500 liter vizben feloldva kell kipermetezni. Az említett szerek főként az egyszikű gyomokat irtják és csak preamergensen alkalmazhatók. A kaslábfü-féléket viszont csak gyéritik, ezért kikapcsolt rizs­telepeken a napraforgó kapálása, egyelőre nem mellőzhető. Külön kell szólnunk a napraforgó legveszedelmesebb élősködő gyomnövényéről a napraforgószádorról (Orabanche cumana). Tápanyagát kizárólag a napraforgó gyö- kérrendszeréből szívja. Júliustól beérő magját a szél, madarak és az emberek terjesztik, Hathatós védekezés nincs ellenei Szádor fertőzött területen 5-6 éven keresztül napraforgót magnak ne termesszünk, továbbá a vetésforgóból ki kell hagyni a szádorgazda növényeit. Öntözött viszonyok között károsító hatása nem jelentős. Betegségei Napraforgó rozsda: a növényt csírázástól egész az érés kezdetéig támadja meg. Védekezés: a napraforgó maradványok elégetése és 6.-7 éves vetésforgó betar­tása. Ellenálló fajták termesztése. Napraforgó perenoszpóra: Csapadékos időjárás, illetve öntözés esetén jelentkezik. Mozaikszerü, sárgás foltokban mutatkozik a fertőzés. A fertőzött növények törpe termetükkel, rozettás levélzetükkel hivják fel magukra a figyelmet. Korai fertő­zés esetén a tövek túlnyomó része magot egyáltalán nem , vagy csak a tányér szélén hoz. Védekezés: 1% bordóilével, vagy 0,2-0,3%-os propineb hatóanyagú permetezés ajánlható. Lisztharmat: A fiatal növényeket támadja meg. Védekezés: Betegség kezdetén a beteg tövek elpusztítása, esetleg kénporozás segíthet. E két utóbbi betegségre inkább a szovjet fajták érzékenyek. Napraforgó fehérpenészes rothadása: A talaj közeli száron vizenyős, puha vilá­gosbarna foltok jelzik fellépését. A betegség kialakulásának kedvez a kötött 126

Next

/
Thumbnails
Contents