Mihályfalvy István: Öntözéses növénytermesztés 1. (Agrártudományi Egyetem Öntözéses-Meliorációs Főiskolai Kara, Szarvas, 1974)

II. Részletes növénytermesztés - A rizs

Az egyéb kórokozók által kiváltott megbetegedés nálunk nem okoz a rizsen szá­mottevő' károsodást. Aratása, betakarítása A rizsbetakaritás munkaerő-szükségletét a nem pergő fajták nagyobb arányú ter­mesztése lényegesen csökkentette, mégis idejében és kevés veszteséggel való el­végzése a rizstermesztő üzemek legnehezebb feladata ma is. E munka jó meg­szervezésének, zökkenőmentes lebonyolításának előfeltétele, hogy már vetéstől figyelmet fordítsunk mindazon tényezőkre, amelyek az érés idejét, a betakarítás korábbi megkezdését elősegítik: a vetés ideje, a különböző tenyészidejű fajták vetésaránya, műtrágyázása, vízborítás a fejlődés kezdetén stb. Különösen fontos a rizsfelelősök figyelmét felhívni arra, hogy a vizutánpótlást a virágzás befejezése után be kell szüntetni és a viaszérés kezdetén a lecsapolást meg kell kezdeni. A rizs virágzásától mintegy 40 nap szükséges a teljes érésig. A lecsapolás, valamint az aratás megkezdését a fő- és mellékhajtások érésálla­potának együttes figyelembevételével kell meghatározni. A rizs betakarítása jelenleg még kézzel is történik, de a kézi betakarítás magas költsége és a kézi erő hiánya miatt a gépesített betakarításé a jövő. A gépesí­tett betakarítás előfeltétele a nem pergő, szalmaszilárd fajták termesztése és a tervszerűen tereprendezett (átjárható gátas) nagy táblák kialakítása. A gépesített rizsbetakaritás (történhet egy menetben) eszköze a kombájn. Az egymenetes aratás speciális, könnyű konstrukciójú kombájnt és szilárd szalmáju, kiegyenlített érésű, valamint nem pergő fajtát igényel. A fejlett rizstermesztő országokban a kombájnaratást elterjedten alkalmazzák. A korábbi hazai próbálko­zások különböző tipusu gabonakombájnokkal nem vezettek eredményre, leginkább a rizstalajok kellő ki nem száradása miatt. Hazánkban 1965-ben próbálták ki a "Kondor" tipusu féllánctalpas jugoszláv gyártmányú speciális rizskombájnt. A kombájn hidraulikus kormányszerkezete és masszív járószerkezete lehetővé teszi, hogy sáros talajon is dolgozhassunk vele. A vágószélessége 3,64 m. A szöges dob áteresztőképessége 200 kg/perc. A gép az elcsépelt rizst zsákol ja is. A kombájn idénytel jesitménye 90-110 ha. Újabban egyre inkább terjed a szovjet SzKDR 5-ös kombájn használata, melynek áteresztőképessége 5 kg/sec. Napi teljesítménye 4-5, mig idénytel jesitménye 120-150 hektár. Nagy teljesítménye mellett további előnyeként viszonylagos ked­vező beszerzési árát kell megemliteni. Egymenetes betakaritás alkalmazásával még érés szempontjából kedvezőnek megí­télhető ősz esetén is sokat segithet a vegyszerrel végzett lombtalanitás. Lomb- talanitásra alkalmas vegyszerek a Régióné és a Gramoxone, melyekből 2,5 kg/ha adag használandó 50 liter vízben elkeverve és repülőgéppel kipermetezve. A per­metezést 4-5 nappal az aratás megkezdése előtt kell végezni. A lombtalanitó 190

Next

/
Thumbnails
Contents